Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Idén is elindult az Élelmiszerlavina program

Harminchét településen kezdődött el a munka az Élelmiszerlavina programban: a felajánlott több millió forint értékű vetőmagot összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetik el a napokban az ország több településén - mondta el Cseh Balázs, a programot elindító Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

"A Syngenta és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén már ötödik alkalommal indította el az Élelmiszerlavina programot - mondta Cseh Balázs. Az Élelmiszerbank elnöke ismertetése szerint a program lényege az, hogy "a Syngenta felajánlásából több millió forint értékű vetőmagot kapunk, amelyhez egy pályázatot írunk ki, erre civil szervezetek, önkormányzatok jelentkezhetnek. A cél az, hogy a vetőmagokból élelmiszert, zöldségeket állítsanak elő, amit rászorulóknak fognak szétosztani az év második felében - mondta Cseh Balázs.

Mint az Élelmiszerbank elnöke elmondta: "a pályázaton való indulásnak az a feltétele, hogy a szervezet rendelkezzen a termeléshez szükséges földterülettel, illetve biztosítani tudja a zöldségek megtermeléséhez szükséges szakértelmet, és legyenek olyan önkéntesek, akik a munkákat elvégzik." "A résztvevő területek a betakarítás után a saját területeiken osztják szét a megtermelt zöldségeket" - tette hozzá Cseh Balázs.

Az Élelmiszerbank tájékoztatása szerint idén az ország 16 megyéjének 37 településén indul el a program, összesen nagyjából 67 hektárnyi területen fognak zöldségeket termelni.

Cseh Balázs elmondta: "ez egy közösségi kezdeményezés, amelyben mindenki azt tesz hozzá, amit tud." "A Syngenta adja vetőmagot, az Élelmiszerbank megszervezi a programot, az önkormányzatok vagy civil szervezetek biztosítják a területet, a mezőgazdasági szakember adja a tudást, az emberek, akik pedig részesülnek az élelmiszerekből, részt vesznek a termelésben" - sorolta az Élelmiszerbank elnöke. "De ez nem előfeltétele, hogy részesüljön az adományokból" - tette hozzá Cseh Balázs.

Mint mondta: "akik ebben dolgoznak, sok esetben rászorulók, de a szétosztás nem feltétlenül az alapján történik, hogy ki dolgozott." "Attól, hogy valaki nem tud részt venni, még részesülhet az élelmiszerekből - hangsúlyozta Cseh Balázs. Utalt arra a tavalyi példára: "voltak helyek, ahol olyan jól sikerült a program, hogy a családok ellátása után intézményeknek is tudtak adni zöldségeket."

Mint elmondta: "tavaly a program végén körülbelül tízezer ember kapott élelmiszereket, nagyjából száztonnányi zöldséget termeltek meg a partnerszervezetek, aminek az értéke több tízmillió forint."

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×