Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Így vásárol a magyar

Nem történt jelentős változás a hazai vásárlási szokásokban tavaly; a családok valamivel ritkábban vettek napi fogyasztási cikkeket, mint az előző évben, az egy-egy alkalommal elköltött összeg viszont átlagosan 2500 forint körül maradt a GfK Kereskedelmi Analízisek 2013 tanulmánya szerint.

A GfK szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a háztartások évi 282 alkalommal vásároltak napi fogyasztási cikkeket 2013-ban, míg egy évvel korábban 285-ször.

A családok egy-egy alkalommal átlagosan 2498 forintot hagytak a kasszánál tavaly, ez az összeg 2012-ben 2469 forint volt.

A kártyás fizetések aránya évek óta fokozatosan nő, tavaly már elérte a 27 százalékot a 2012-es 25 százalék után. A hipermarketekben az arány meghaladta a 40 százalékot, továbbra is alacsony viszont a kártyahasználat a kisboltok esetében.

A tanulmány szerint a háztartások a nehezebb körülményekre reagáló fogyasztásra rendezkedtek be az elmúlt öt évben. Ez a kiskereskedelem szerkezetét is befolyásolta.

Elsősorban a hipermarketek pozíciója gyengült kissé, de így is ezekben az üzletekben költik el a napi fogyasztási cikkekre fordított összeg csaknem 25 százalékát a vásárlók. A lakóhelyekhez közeli kisboltok részesedése viszont valamelyest nőtt, 2014-re csaknem elérte a 13 százalékot. A diszkontok stabilan tartani tudták 16,5 százalék körüli piaci részesedésüket.

Az online részesedése egyelőre nagyon alacsony, nem éri el a fél százalékot ezen a piacon. Elsősorban a tartós élelmiszerek, italok kerülnek leggyakrabban az online kosarakba - közölte a GfK.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×