Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
325.64
bux:
143212.52
2026. november 6. péntek Lénárd

Fiatal gazdák szántják be a lőtereket

A Nemzeti Földalapnak adja át a Honvédelmi Minisztérium feleslegessé vált földterületeinek egy részét - jelentette be a tárcavezető. Emellett több üresen álló ingatlant is sikerült értékesíteniük. Az elmúlt hónapokban 41 lőteret, gyakorlóteret már átadtak a Nemzeti Földalapnak és az idén további, mintegy 230 ingatlan kerül az agártárcához - tette hozzá Hende Csaba.

A honvédelmi miniszter az InfoRádiónak elmondta: mintegy 270 lőteret és gyakorlóteret adtak át a Nemzeti Földalapnak azért, hogy az állami földprogramba bekerülve a jövőben magyar gazdacsaládok megélhetését szolgálhassák. A területeket pályáztatással, húszéves haszonbérletbe adják fiatal gazdáknak.

Az egyik ilyen jelentősebb objektum a Nógrád község határában lévő, egykori harckocsi lőtér, amely a maga 209 hektárjával egy elég jelentős terület. "Ezek a földek az országban szerteszét találhatók és döntően rétek, legelők, erdős-fás területek. Szükség szerint a honvédségi földeket a Nemzeti Földalap megtisztítja az esetleges lőszermaradványoktól."

Korábban a honvédelmi tárca már számos ingatlant nyilvánított feleslegessé, amelyek még a több mint 100 ezer fős tömeghadsereg hagyatékai voltak. Hende Csaba szavai szerint, "váltakozó sikerrel" tudják ezeket értékesíteni, mivel eléggé rossz most az ingatlanpiac.

De mint mondta, törekszenek arra, hogy mindentől megszabaduljanak, ami nem tartozik a honvédség alap rendeltetéséhez, mert ezeknek az ingatlanoknak a kezelése, fenntartása, őrzése, igen jelentős, szükségtelen költséget okoz a tárcának. Ugyanakkor a parlament úgy határozott, hogy az ily módon értékesített ingatlanok vételárát, a Honvédelmi Minisztériumnak nem kell befizetnie a Magyar Államkincstár számára, hanem az összegeket megtarthatja és azokat kizárólag haditechnikai fejlesztésekre fordíthatja.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában szintén arról beszélt, hogy további, állami kézben lévő, eddig nem hasznosított földterületeket von be a vidékfejlesztési tárca a földprogramba. A honvédségi területek átvételével folytatódik a Földet a gazdáknak program. Hangsúlyozta: az agrártárcának átadott földterületek Magyarország védelmi képességét nem befolyásolják, viszont átláthatóbbá teszik a gazdálkodást.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×