Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Matrica bevezetésével tennék felhasználhatatlanná a zsebszerződéseket

A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre egy időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül készített szerződéseket, így a zsebszerződéseket sem lehetne felhasználni - ismertette a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) javaslatát Bánáti János elnök, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság ülésén, pénteken Budapesten.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elfogadta a MÜK javaslatát - közölte Répássy Róbert, a tárca államtitkára. A zsebszerződésekkel kapcsolatban Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára reményét fejezte ki, hogy 2014. május 1-jétől spekulációs céllal nem lehet földet vásárolni Magyarországon, termőföldet csak helyben lakó földműves szerezhet.

A megszületett megoldás onnan indult, hogy Nagy István fideszes képviselő önálló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amellyel azt kívánta megakadályozni, hogy a termőföld megszerzését korlátozó szabályokat ki lehessen játszani.

Mint Bánáti János elmondta, ennek egyik szabálya a zsebszerződések ügyében "feltörte" volna az ügyvédi titoktartást, amivel nem értett egyet a MÜK. Ezért ehelyett azt javasolták, hogy a törvény hatályba lépése után létrejött szerződésekre kerüljön egy olyan matrica, amelynek a felragasztási időpontját egy központi adatbázisban rögzítik, vagyis időbélyegzővel látják el. Miután a zsebszerződéseken rendszerint nincs dátum, így azokat nem lehetne felhasználni, illetve megszűnne annak a lehetősége, hogy utólag visszadátumozzanak szerződéseket.

Bánáti János analógiaként felhozta: a lakásmaffiát az ingatlan adásvételi szerződések kötelező ügyvédi ellenjegyzésével lehetett visszaszorítani.

Répássy Róbert hitelesítő, sorszámozott biztonsági matricának nevezte a tárcája által is támogatott megoldást, mivel az erősíti a szerződésbe vetett bizalmat. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy valamennyi ügyvédi okiratra felkerüljön a matrica.

Az államtitkár elmondta: a büntetőeljárási törvénybe vissza akarják állítani azt a szabályt, hogy a tanúnak is lehessen jogi képviselője. Ez a lehetőség 2011-ben került ki a törvényből.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×