Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Mol-csoport: 300 milliárd forintos befektetés Magyarországon

A Mol-csoport 300 milliárd forintot kíván beruházni a következő három évben Magyarországon a piac szűkülése ellenére, betartva múlt év őszi ígéretét - erősítette meg a Mol-csoport magyarországi működéséért felelős vezérigazgató-helyettes csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

A Napi Gazdaság című lap Átalakuló energiapiac 2013 című fórumán Fasimon Sándor hangsúlyozta: ahhoz azonban, hogy a beruházási terv megvalósulhasson, kiszámítható és támogató gazdasági környezetre van szükség. Szóvá tette, hogy a Mol kutatási területe Magyarországon a harmadára csökkent, és új koncessziókat az állam nem adott ki, bár ígéret volt rá.

Úgy vélte, ebben a helyzetben a Molnak - piaci érdekeit szem előtt tartva - a nemzetközikutatás-vezérelt termelésre kell fókuszálnia. Emellett a magyar olajcégnek fontos megszerzett pozícióinak megtartása a térségben. Így növekedést szeretne elérni például Romániában, Szerbiában, Szlovéniában és Csehországban; piacvezető pozícióját megtartani Magyarországon és Szlovákiában; a horvát és bosnyák piacot pedig konszolidálni kívánja. Mindezt a kitermelés maximalizálásával kívánja végrehajtani a társaság - mondta.

A vezérigazgató-helyettes utalt arra, hogy a világ szénhidrogénpiaca főként a palagáz és a palaolaj teremtette új lehetőségek miatt átalakulóban van. Példaként hozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok az új palagáz-kitermelési lehetőségek miatt nemcsak önellátóvá vált ezen a területen, de mint potenciális exportőrrel is számolni kell vele a földgázpiacon. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a kőolaj ára a továbbiakban is tartósan magas marad.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×