Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

OEP: 3,9 millióan fizetnek - 9,6 millió főt látnak el

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint közel 3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybevevő jogosult jut ma Magyarországon. Sélleiné Márki Mária főigazgató az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai, az OEP budapesti épületében tartott kihelyezett ülésén számolt be az általa vezetett intézmény elmúlt két éves működéséről.

Elmondta, 2007 óta 1,2 millióról a harmadára csökkent a rendezetlen jogviszonnyal rendelkezők száma.

A főigazgató hangsúlyozta, a társadalom felelősségvállalásának tükrében a szolidaritás alapú társadalombiztosításnak kell érvényesülnie úgy, hogy a betegek azonos egészségi állapot mellett egyenlő eséllyel jussanak azonos diagnosztikus és terápiás lehetőségekhez.

Közölte, jelenleg 70 170-en szerepelnek az országos várólista-nyilvántartásban; a legtöbben szürkehályog-műtétre várnak, legtovább pedig a protézisbeültetésekre kell várakozni. Jelezte azt is, hogy a listáról néhány százan lejelentkeztek, mert a szükséges beavatkozást magánorvosnál végeztetik el.

Elhangzott az is, hogy a praktizáló orvosok száma több ma mint 34 ezer, ám 42 százalékuk 55 évnél idősebb, 24 százalékuk pedig már elérte a 62 éves korhatárt is.

A képviselők az OEP-tájékoztatóról nem szavaztak, de hozzászólásaikban - párthovatartozástól függetlenül - elismeréssel szóltak a beszámolóról és a megújult intézmény működéséről.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×