Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
317.64
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Tovább folyósítják a hitelt Írországnak és Portugáliának

Döntöttek az Európai Unió tagországai pénteken arról, hogy folyósítják Írországnak és Portugáliának a korábban megállapodott többéves hitelcsomag következő részleteit.

A tagállamok kormányait képviselő Tanács közleménye szerint Írország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárulásával együtt 7,5 milliárd, Portugália 11,5 milliárd euró hitelt kap ebben a hónapban, illetve október elején.

A döntés úgynevezett írásos eljárással született, előzménye pedig az volt, hogy a két ország gazdasági programjának alakulásáról az EU és az IMF szakértői nyáron pozitívan foglaltak állást.

A brüsszeli és washingtoni székhelyű intézmények küldöttségei júliusban, illetve augusztusban látogattak el a két érintett euróövezeti országba, és már akkor megállapították, hogy a programok megfelelően haladnak, a bejelentett lépések tükrözik a hatóságok elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció és a versenyképesség növelése mellett.

A mostani hivatalos döntés így nem számít meglepetésnek egyik ország esetében sem.

Következő részletként Írországnak az EU - az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniával együtt - 6 milliárd eurót folyósít, az IMF pedig 1,5 milliárdot. Portugália esetében az uniós részesedés 7,6 milliárd euró, a valutaalapé 3,9 milliárd.

Az EU és az IMF Dublin támogatására tavaly 85, Portugália segítésére idén 78 milliárd eurós hitelprogramot indított.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×