eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Soros szerint egy "titokzatos vevő" erősíti az eurót

Ha devizapiaci spekulációról van szó, érdemes odafigyelni arra, amit a piaci spekulációk bölcse, Soros György mond, aki több mint egymilliárd dollárt keresett 1992-ben azzal, hogy árfolyam spekulációval akkora nyomás alá helyezte a font-sterlinget, hogy annak el kellett hagynia az ERM európai árfolyam-mechanizmust.

A német Der Spiegel magazinnak adott interjúban Soros György annak a meggyőződének adott hangot, hogy az euró kizárólag egy "titokzatos vásárlónak" köszönheti dollárral szembeni erejét.

Soros György egy tréfás megjegyzéssel hárította el az őt kérdező riporternek azt felvetését, hogy esetleg ő maga lenne az a titokzatos vásárló, sejteni engedte viszont, hogy szerinte valójában kiről is van szó. "Semmiképpen sem shortolnám az eurót, mivel Kínának érdekében áll, hogy legyen a dollárnak alternatívája. Kínára nyugodtan lehet számítani, hogy az európai hatóságok mögé áll, mihelyt az euró támogatásáról van szó" - mondta Soros György a német magazinnak.

Az euró meglepően jól szerepelt az idén az európai szuverén kötvénypiaci bonyodalmak ellenére. A dollárral szemben az év eleje óta 7,6 százalékkal erősödött.

Soros György az utóbbi időben számos alkalommal adott hangot véleményének az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatban, határozottan támogatva az euróövezeti közös kötvények bevezetésének gondolatát, és az euró támogatására szólította fel Németországot.

A spekuláció minden válságot csak súlyosabbá tesz - ismeri be Soros György, azonnal ki is fordítva a spekuláns kifejezés értelmezését, mondván manapság a jegybankok a legnagyobb spekulánsok, mivel ők hajtják végre a legnagyobb vételi és eladási műveleteket. "A fedezeti (hedge) alapokat már régen leváltották a jegybankok. A piacok stabil pénzügyi rendszer kialakítását várják a hatóságoktól. Ha van rés a rendszeren, azt a spekulánsok megtalálják" - mutatott rá a magazinnak a magyar származású amerikai milliárdos befektető szakember.

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×