Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Londoni elemzők szerint nem változik a jegybanki kamat

Nem számítanak kamatmódosításra sem a jövő héten, sem az idei év végéig londoni felzárkózó piaci elemzők, annak ellenére sem, hogy egyes citybeli előrejelzések szerint jelentősen gyengültek a magyar gazdasági növekedés kilátásai a fő exportpiacok romló teljesítménye miatt.

A Capital Economics, az egyik vezető londoni befektetési és pénzügyi elemző csoport felzárkózó európai közgazdászai pénteki előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén és jövőre is "mérsékelt", egyaránt 2 százalék körüli ütemben nő, ami a ház szerint az alapszintű inflációs nyomást is várhatóan féken tartja.

A Capital Economics londoni közgazdászainak jelenlegi prognózisa ennek alapján az, hogy az átlagos magyarországi infláció a jövő év egészben 2,5 százalék lesz az cég által 2011-re várt 4 százalékos átlag után.

A Capital Economics elemzői szerint azonban az MNB kamatcsökkentési mozgástere ennek ellenére korlátozott, mivel a döntéshozóknak a jelentős devizaalapú adósságteher miatt "legalább fél szemmel a forintot is figyelniük kell", amikor meghatározzák a jegybanki kamatszintet.

A ház szakértői ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy 2008 júliusa óta a forint 35 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.

A Capital Economics szerint ebben a környezetben az esetleges agresszív kamatcsökkentés a további forintgyengülés kockázatával járna, ami súlyosbítaná a devizaalapú adósságteher okozta problémát. A cég londoni elemzői azt sem zárták ki pénteki prognózisukban, hogy ha a kockázatvállalási hajlam "drámai mértékben" tovább romlik, az MNB "védekező jellegű" kamatemelésre kényszerülhet, bár a Capital Economics szerint a magyar piacot terhelő kockázati prémium most alacsonyabb, mint a 2008-as globális piaci "roham" idején volt.

A ház a kockázatok "mindkét irányú kényes egyensúlyi helyzetét" figyelembe véve azt jósolja, hogy a magyar jegybank 2011 végéig nem módosítja 6,00 százalékos alapkamatát.

A Capital Economics londoni elemzői 2012-ben azonban már látnak mozgásteret a pénzügypolitika lazítására, abban az esetben, ha a befektetői kockázatkerülés "nem erősödik túl nagy mértékben". "Bármi történjék ugyanis, a magyar jegybanki alapkamat még mindig magasabb lesz, mint bárhol máshol a térségben" - fejtegették a cég londoni szakértői.

A ház mindezek alapján 2012 első negyedére fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentést és így 5,50 százalékra csökkenő jegybanki alapkamatot jósol jelenleg, megjegyezve, hogy ez kevesebb a piac által beárazottnál.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői - miután a cég erőteljesen rontotta a világgazdaság egészére adott növekedési előrejelzését - jelentősen visszavették a magyar gazdaságra szóló növekedési prognózisukat is, nem zárva ki még azt sem, hogy Magyarország ismét a recesszió közelébe kerülhet.

A ház új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idei év egészében 1,6 százalékkal növekszik - a Morgan Stanley eddig érvényben volt előrejelzésében még 2,6 százalékos GDP-növekedés szerepelt 2011-re -, jövőre pedig a cég csak 1,4 százalékos magyar gazdasági növekedést vár a korábbi 2,0 százalékos prognózis helyett.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint a következő hat hónapban, negyedéves összevetésekben "alig lesz növekedés" a magyar gazdaságban. A cég e borúlátó előrejelzését azzal indokolja, hogy a jelenlegi külső sokkot megsínyli az export, miközben a hazai kereslet változatlanul nyomott.

A devizahitelesek megsegítését célzó kormányprogram kétségtelenül növeli az elkölthető jövedelmi hányadot az idei negyedik negyedévtől, ám a Morgan Stanley londoni elemzői szerint kétséges, hogy ezt a többletet a háztartások fogyasztásra költik-e - a ház inkább arra számít, hogy megtakarítják.

A cég szerint a várttól elmaradó gazdasági növekedés "a társadalmilag legnépszerűtlenebb" takarékossági intézkedések elhalasztására késztetheti a magyar kormányt, ezt viszont a piac "esetleg nem venné jó néven".

Ebben a környezetben a Morgan Stanley szerint az MNB várhatóan a lassabb növekedés és a kedvező inflációs kilátások ellenére sem tudja csökkenteni alapkamatát, mivel jelenleg a magyar jegybank számára a kockázati környezet "a kulcsfontosságú változó", és valószínűtlen a kamatcsökkentés egészen addig, amíg az MNB szerint a magyar kockázati felárak ezt nem indokolják.

A Morgan Stanley londoni elemzői mindezek alapján 2012-ben is változatlan, 6,00 százalékos MNB-alapkamatot várnak. Ez egyébként csökkentett kamatvárakozás a cég részéről, mivel ház korábban jósolt egy fél százalékpontos emelést jövőre, ezt az előrejelzését azonban most ejtette.

A Barclays Capital - az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport - pénteki előrejelzésében azt jósolta, hogy az MNB nagy valószínűséggel "a biztonságra játszik", tekintettel a forintstabilitással kapcsolatos aggodalmaira. A ház szerint az év eleje óta ugyan nőtt a kamatcsökkentés valószínűsége a gyengébb növekedés és a vártnál gyorsabban csökkenő infláció miatt.

A Barclays Capital elemzői szerint azonban az MNB úgy látja, hogy a kamatcsökkentéssel elérhető növekedési nyereség és az esetleges enyhítéssel járó forintárfolyam-kilengések kockázati mérlege egyelőre a kamattartás mellett szól.

A cég távlati előrejelzésében azonban 2012 második negyedére szerepel egy fél százalékpontos csökkentés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×