Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál

Matolcsy: Új Közmunkaalap jön létre júliusban

A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől - a belügyminiszter irányítása alatt - létrejön az új Közmunkaalap - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.

Megváltozik a Munkaerő-piaci Alap szerkezete, irányító testülete is annak érdekében, hogy ésszerűbben és takarékosabban működjön, és válaszoljon a munkahelyteremtés kihívásaira - ismertette a miniszter.

Matolcsy György elmondta: hosszú távon a foglalkoztatás bővülése teremti meg a fenntartható egyensúlyt Magyarországon, így a kormánynak továbbra is célja, hogy 2014 végéig 300.000 új munkahely jöjjön létre.

A miniszter szólt arról is, hogy a kormány tervei szerint a jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot 2012-ben "üzemelik be", s tagjai a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleteken túl a gazdasági kamarák, a civil társadalom és a tudományos élet, valamint a történelmi egyházak képviselői lesznek.

A második, vagyis ágazati érdekegyeztető szinten egy kétoldalú, a munkáltatók és munkaadók közötti egyeztető rendszer működik majd, itt az állam mint munkáltató vehet majd részt - mondta a tárcavezető.

Matolcsy György kiemelte: Magyarország jó úton halad afelé,hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére teljesüljön a 300.000 új munkahelyre vonatkozó vállalás, ehhez azonban új gazdaságpolitika, új közmunkaprogramok, és új érdekegyeztetés szükséges.

Jobbak az adatok


A miniszter elmondta: az év első négy hónapjában jelentősen nőtt a foglalkoztatottság 2010 azonos időszakához képest, ami négy okra vezethető vissza. Egyrészt az ipari export bővülésének, másrészt a kormány gazdaságpolitikája belföldi piacbővítő hatásának köszönhető, de fontos szerepet játszott a kis- és közepes vállalkozói szektor helyzetének javulása, valamint a közmunkaprogramok is.

Tavaly a Munkaerő-piaci Alapból (MAP) 128 milliárd forintot költöttek közmunkaprogramra, amelyekben körülbelül 100.000 embert foglalkoztattak napi 8 órában - emlékeztetett Matolcsy György. Jelezte: az idén az a cél, hogy a rendelkezésre álló 64 milliárd forintból 4 órás, de összesen 250.000 munkavállalóra kiterjedő közmunkaprogram szerveződjön. Jelezte, hogy júliustól újabb, kísérleti közmunkaprogramok indulnak.

Bertha Szilvia (Jobbik) hozzászólásában kifogásolta, hogy a kormány "drága és manipulatív" kérdőívek kiküldésével "helyettesítette" a társadalmi párbeszédet, elmaradtak a szakmai viták.

Matolcsy György erre úgy reagált, hogy szükség van minden egyeztetési csatornára, így a nemzeti konzultációra is, de emellett ott van az ágazati egyeztetés, a jövőbeli Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, valamint maga az Országgyűlés.

Kiss Péter (MSZP) szerint nyugat-európai példák is mutatják, hogy a munka világával kapcsolatos érdekegyeztetést nem helyettesíti a gazdaság és szociális tanácsok rendszere.

Az álláskeresési járadék jogosultsági idejének kilencről három hónapra történő csökkentéséről a képviselő elmondta: azt csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha az ellátásból kiesetteket más ellátással támogatják, ugyanis a munkanélküliség átlagos ideje 18 hónap.

Gúr Nándor (MSZP), a bizottság elnöke szerint a közfoglalkoztatásban a "fél pénzen dupla foglalkoztatást" elvnek nincs értelme, mivel a négy órás közmunkával megkeresett bér összege nagyon közel áll a bérpótló juttatás nagyságához. A közfoglalkoztatás így inkább "a statisztikának szól, nem az embereknek" - jegyezte meg.

A nemzetgazdasági miniszter a szocialista képviselők felvetéseire kifejtette: azokat, akik három hónap után nem találnak munkát, a négy órás közfoglalkoztatásba vonják be, amely oktatással is kiegészül. Matolcsy György szerint ez nem zárja ki, sőt elősegíti, hogy az emberek az elsődleges munkaerő-piacon helyezkedjenek el.

Tárgyalást sürgetnek a szakszervezetek


Az ülésen részt vettek az OÉT munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői is.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke hangsúlyozta: az OÉT 1988 óta működik a munka világának fő egyeztető fórumaként, és a társadalmi béke letéteményeseként. Bár az előző Orbán-kormány alatt is voltak az érdekegyeztetést érintő átalakítások, 1998 és 2002 között mégis működött az Országos Munkaügyi Tanács, ahol meg tudták vitatni a Munka törvénykönyvével (MT) kapcsolatos változásokat - mondta az elnök. Egyben megkérdezte a minisztert, hogy azt MT-t érintő, készülő változtatásokról kivel, mikor és hogyan fognak tárgyalni.

Hangsúlyozta, hogy tárgyalásokra van szükség a munka világát érintő kérdésekről, mert e nélkül akár társadalmi szintű konfliktusok is kialakulhatnak. Párbeszéd nélkül nem tud kialakulni a társadalmi igazságosság, így pedig sérül a demokrácia - mondta.

Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az adójóváírás fokozatos kivezetése évente munkavállalónként több százezer forintos tehet jelent a munkáltatóknak. A kivezetés ráadásul ágazatspecifikus, és épp azokat a szektorokat - például könnyűipar, mezőgazdaság - terheli, amelyek egyébként fel tudnák szívni a - jellemzően szakképzettséggel nem rendelkező - állástalanokat.

Matolcsy György elmondta: az adójóváírás kivezetéséről ősszel születik majd döntés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×