Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.86
bux:
144742.74
2026. október 14. szerda Helén

Kétszer számolhatnak a bérszámfejtők a kommunikációs hiba miatt

Duplán dolgozhatnak a vállalatok bérszámfejtői, mivel a magán-nyugdíjpénztári befizetések átalakításáról szóló törvénymódosítások, illetve az adóhatóság ezzel kapcsolatos eljárási előírásai csak szerdán jelentek meg - mondta az InfoRádiónak a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Zara László felhívta a könyvelők figyelmét arra, hogy az adóhivatal honlapján érhetik el az új szoftvert a bevallások elkészítéséhez.

Újra el kell készíteniük a bérelszámolást azoknak a könyvelőknek, akik nem a november 2-án kihirdetett jogszabály alapján tették meg ezt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Zara László hangsúlyozta: kommunikációs hibáról van szó, mivel az illetékesek a múlt héten nem közölték, hogy az új szabályozás már a novemberi bérekre is vonatkozik.

A könyvelők, akik megfelelő ütemben dolgoztak, a korábbi szabályok alapján vonták le a dolgozóktól a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat, így most dupla munkát kell végezniük. Akadnak egyébként olyanok is, akik már a bevallást is elküldték az adóhatóságnak - tette hozzá a szakértő.

Zara László szerint e félreértés miatt nem módosulhat a bevallás határideje, azt ugyanis törvény rögzíti. Azt, hogy ebben az esetben megbünteti-e azokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, akik késve adják be a bevallásukat, még kérdés - jegyezte meg.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke hozzáfűzte: a bevalláshoz szükséges információkat és szoftvert az APEH internetes oldalán találják meg az érintettek.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×