Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Bűnvádi eljárás indulhat a híres befektetési bank ellen

Büntetőjogi eljárás indítását mérlegeli a Goldman Sachs ellen a befektetési bank által feltehetően elkövetett jelzálogalapú értékpapír-csalás ügyében az amerikai igazságügy-minisztérium - erősítették meg pénteken kormányzati tisztviselők az ABC tudósítása szerint.

Az amerikai ügyészség manhattani irodája és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja az esetleges bűnvádi eljárás kérdését. A névtelenséget kérő források szerint a közeljövőben nem várható döntés arról, hogy a vádat emelnek-e a Wall Street-i pénzintézet vagy alkalmazottai ellen.

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) két hete szinte piaci földindulást keltve csalás gyanújával polgári peres eljárást indított a Goldman ellen, ami után a brit, majd a német pénzügyi felügyelet is bejelentette, hogy vizsgálatot kezd. A SEC szerint a bank fontos információkat hallgatott el a befektetők elől "nem elsőrendű" (subprime) jelzáloghitel-piaci alapú származékos eszközökkel kapcsolatban, csalárd módon forgalmazva azokat.

Az igazságügy-minisztérium általában különösen nagy összegű értékpapír-csalások esetén indít bűnvádi eljárást.

A büntető eljárással kapcsolatos hírekre reagálva Lucas Van Praag, a Goldman Sachs szóvivője közölte: a cég nem lepődött meg. "Teljes mértékben együttműködünk, ha információt kérnek" - mondta.

A The Washington Post rámutatott: a kormány ritkán kezdeményez egy konkrét cég ellen bűnvádi eljárást, és a legtöbb esetben már ennek mérlegelése is végzetes lehet a vállalatra nézve.

A keddi kongresszusi meghallgatáson Lloyd Blankfein bankelnök visszautasította a vádakat, azt mondta, hogy a Goldman nem élt vissza a befektetők bizalmával, nem titkolt el előlük fontos információkat. Közölte, hogy bankja nem hajtott végre titokban agresszív shortolást az általa kibocsátott jelzálogpiaci alapú értékpapírokra, úgynevezett CDO-kra.

Carl Levin, a szenátusi vizsgálóbizottság elnöke viszont azt mondta: megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy a Goldman az ingatlanpiaci válságon nyerészkedett, etikátlanul járt el, az ingatlanpiac gyengülésére játszva erőteljes short (rövid) pozíciókat vett fel, s ebből 3,7 milliárd dolláros haszna származott.

Az esetleges bűnvádi eljárás hírére a Goldman-részvények árfolyama majdnem 8 százalékkal zuhant.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×