Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.43
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Lefelé tart a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,81 pontos csökkenéssel, 21.102,80 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. Csökkenéssel kezdtek a nyugat-európai értéktőzsdék is.

A Mol 0,2 százalékkal, 16.180, az OTP 1,7 százalékkal, 5.580 forintra gyengült nyitáskor.

A Magyar Telekom 0,3 százalékkal erősödött, a Richter 0,1 százalékkal gyengült, az Egis árfolyama nem változott.

Tőzsdenyitáskor egy euró 268,26, egy dollár 179,9 forintot ért.

Csökkenéssel kezdtek a nyugat-európai értéktőzsdék is. A londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója a hétfői záráshoz képest 0,81 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,88 százalékos, a párizsi CAC-40 1,01 százalékos gyengüléssel indult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×