Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Enyhe csökkenés záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,28 százalékos csökkenéssel, 21 122 ponton zárt kedden. Az OTP esett, az EGIS emelkedett.

A Mol árfolyama 0,56 százalékkal 16 300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,19 százalékkal 5 551 forintra csökkent.

A Magyar Telekom-papírok ára 0,4 százalékkal mérséklődött, záráskor 756 forintba került egy részvény, a Richteré pedig 1,3 százalékkal emelkedett, 42 100 forintra. A másik gyógyszerészeti papír ára is nőtt, 1,9 százalékkal, 19 450 forintra.

A forint a nap folyamán erősödött, délután három órától azonban gyengülni kezdett, nem sokkal öt óra után egy euró 268 forintba került a bankközi devizapiacon, míg a dollár árfolyama 179 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×