Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.43
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Szárnyalt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,58 százalékos emelkedéssel, 21 182,61 ponton zárt hétfőn. A nap nyertese az OTP volt.

A Mol árfolyama 2,27 százalékkal, 16 210 forintra erősödött, az OTP részvények ára 4,67 százalékkal 5 675 forintra nőtt.

A Magyar Telekom-papírok ára 0,7 százalékkal nőtt, 759 forintra, míg a Richteré 1,9 százalékkal 41 560 forintra.

A másik gyógyszerészeti részvény, az EGIS 1 százalékos növekedés után 19 095 forinton zárta a napot.

A forint a nap folyamán erősödött, nem sokkal öt óra után 267 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, míg a dollár árfolyama 178 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×