Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Miért kell új pályázatot kiírni az M0-ásra?

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek újra kell értékelnie az M0-ás autóútnak az M6-os autópálya és az 51-es számú főút közötti szakasza bővítése ügyében kiírt közbeszerzési eljárást. A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint ugyanis a győztesnek kihirdetett Porr Építési Kft. ajánlata érvénytelen volt.

Az M0-ás kérdéses szakaszának bővítésére márciusban hirdetett közbeszerzési pályázatot a NIF Zrt., amelyet első körben, a legalacsonyabb, 28,3 milliárd forintos ajánlattal a Porr Építési Kft. nyert meg.

A döntőbizottság szerint azonban a nyertes ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez előírt alkalmassági követelményeknek, ugyanis csak részben igazolta, hogy rendelkezésére állnak a megfelelő gépek és szakemberek.

A NIF döntését a másik két pályázó - a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., illetve a HÍD Építő által vezetett M0 déli ág II. KONZORCIUM - támadta meg a döntőbizottságnál. Utóbbi társulás tagja a KÖZGÉP Zrt., a STRABAG-MML Kft., a MAGYAR Aszfalt Kft. és a COLAS Hungária Kft. A közbeszerzési döntőbizottság úgy ítélte meg, hogy jogsértően nyilvánították érvénytelennek az M0 déli ág II. KONZORCIUM ajánlatát, míg érvényesnek a Porr Építési Kft.-ét, illetve a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-ét.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek 30 napon belül kell új döntést hoznia, ami akár ugyanaz is lehet, mint az első körben volt, vagyis akár ismét győztesnek hirdethetik ki a Porr Építési Kft.-t. A NIF közlése szerint a "lehető leghamarabbi időpontra" kezdeményezték a bíráló bizottság összehívását.

Az M0-ás autóút déli szakaszát érintő beruházással - a meglévő kétszer két sávos autóút-forgalmának folyamatos fenntartása mellett - megépül a második pálya, ezzel az útszakasz kétszer három forgalmi-, plusz leállósávos autópályává bővül.

A beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg, a Közlekedési Operatív Program keretében. Az eredeti tervek szerint a munkálatoknak 2012. III. negyedévére kellene elkészülnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×