A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a MOL az első félévben 1.706,6 milliárd forint bevételt ért el, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi 1.122,4 milliárd forintot.
A társaság a második negyedévben 114,7 milliárd forint profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 26,9 milliárd forinttal. Az elemzők a második negyedévre 102 milliárd forintos nettó eredményt vártak.
A második negyedévben a MOL bevétele 920,5 milliárd forint volt, 52 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A Mol a nettó eredmény növekedését elsősorban a jelentős árfolyamnyereséggel magyarázza.
Az üzemi eredmény az első félévben 156,4 milliárd forint, a második negyedévben pedig 89,1 milliárd forint volt, ami 6 százalékkal, illetve 3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A gyorsjelentés szerint Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató kifejtette: a feldolgozás és kereskedelem valamint a kutatás-termelés üzletek a második negyedévben is kedvező eredményt értek el.
A társaság a második negyedévben új felfedezéseket tett Kazahsztánban és Oroszországban, amik hozzájárulhatnak az olaj- és gáztermelés növeléséhez. A Mol bejelentette az érintett feleknek Horvátországban, hogy nyilvános vételi ajánlatot kíván tenni az INA közkézhányadban lévő részvényeire. A társaság vizsgálja az OMV kezében levő 20 százalékos részvénycsomag sorsával kapcsolatos lehetőségeket is.
A gyorsjelentés szerint a kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye - a Szőreg-1 mező értékesítéséből származó egyszeri 393 millió dollár, 65,3 milliárd forint nélkül - 34 százalékkal 54,4 milliárd forintra emelkedett, főként a magas kőolajáraknak köszönhetően. A szegmens üzleti eredménye a mező eladásból származó összeget figyelembe véve 199,8 milliárd forint volt, közel háromszorosa az egy évvel korábbinak. A szegmens árbevétele 112,1 milliárd forinttal 264 milliárd forintra emelkedett az első félévben a bázishoz képest, részben a mező eladása miatt.
A kutatás-termelés szegmens beruházása és befektetése 7,6 milliárd forinttal 30,9 milliárd forintra nőtt az első félévben a bázishoz képest, tükrözve a Mol kutatási és termelésbeállítási tevékenységének magasabb aktivitását.A feldolgozás és kereskedelem szegmens eredménye 26 százalékkal javult, s elérte a 109,1 milliárd forintot: a növekedésben szerepet játszott, hogy több terméket adtak el, s nagyobb lett a dízel és a kerozin üzemanyagokon az árrés. Jelentős mértékben emelkedtek a rekord árrésű termékek értékesítési volumenei: a dízelé 29 százalékkal, a tüzelőolajé 52 százalékkal, a keroziné 8 százalékkal bővült, míg a motorbenzin értékesítés 12 százalékkal emelkedett.
Magyarországon az üzemanyag értékesítés az első félévben a bázishoz képest 3 százalékkal nőtt, döntően a dízel-eladás 6 százalékos növekedése miatt. Szlovákiában az üzemanyag-értékesítés 5 százalékkal emelkedett a piac 3 százalékos bővülése mellett. Ausztriában 10, Szlovéniában 28, Romániában 24 százalékkal, míg Horvátországban 29 százalékkal bővültek az eladások. Szerbiában a Mol megduplázta értékesítését a keresletnövekedés miatt.
A Mol csoport 2008. június 30-án 1.020 töltőállomást üzemeltetett, az olasz IES hálózatát, a terveknek megfelelően, 195 töltőállomásra bővítette az év végi 183-ról.
A petrolkémiai szegmensnek az első félévben 11,1 milliárd forint üzemi vesztesége volt, mivel az árrés az első negyedévi jelentős csökkenés után a második negyedévben történelmi mélypontot ért el.
A földgáz szegmens üzleti eredménye az első félévben alapvetően az FGSZ Földgázszállító Zrt. gazdálkodásának eredményét tükrözi: a vállalat üzleti eredménye 15,7 milliárd forint volt, 2,2 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól. A magasabb működési költségek, elsősorban a magasabb kompresszorozási költségek ugyanis semlegesítették a magyar szállítás és a tranzit szállítás bevételének 6 százalékos illetve 12 százalékos emelkedését.
A földgázszállítás beruházásainak értéke 45,1 milliárd forint volt az első félévben, ami magában foglalja az importkapacitás bővítésére költött 43 milliárd forintot, és a Pilisvörösvár-Százhalombatta gázvezeték építésére költött 1,6 milliárd forintot. A társaság folytatta az 1,2 milliárd köbméter stratégiai és 0,7 milliárd köbméter kereskedelmi kapacitású földalatti gáztároló építését. A stratégiai készlet feltöltése 2009 végén fejeződik be.
A Mol Nyrt-nek hat, 5 százaléknál nagyobb szavazati joggal rendelkező tulajdonosa volt 2008. június 30-án: az OMV csoport 20,3 százalék, az OTP Bank Nyrt. 9,5 százalék, az Oman Oil Company S.A.O.C. 8,0 százalék, a BNP Paribas S.A. 7,1 százalék, a CEZ a.s. 7,0 százalék, míg a Magnolia Finance Limited 5,5 százalék befolyással bírt a társaságban.
A külföldi, főleg intézményi befektetők tulajdonrésze 32,1 százalék, a magyar intézményi befektetőké 4,1 százalék, a magyar magánbefektetőké 2,4 százalék, a Mol sajátrészvény állománya pedig 0,2 százalék volt a félév végén. Az MFB Invest Zrt. kezében pedig 4,1 százalék volt.
A Mol jegyzett tőkéje június végén 72,485 milliárd forint volt, 6 százalékkal kisebb mint egy évvel korábban. Az összes saját tőke 9 százalékkal, 1.156,618 milliárd forintra nőtt.
A Mol részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, a papír hétfői záró ára 18.005 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 31.015 forint és 17.700 forint között mozogott.
Ilyen nincs, ez már az ötödik súlyos baleset az M5-ösön