Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.21
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Hernádi: "Megfelelően védekeztünk"

A MOL védekezési stratégiája helyességének beigazolódását látja Hernádi Zsolt abban, hogy az OMV osztrák energiacég az Európai Bizottság versenypiaci aggályaira hivatkozva a múlt héten visszalépett az összefonódásra bejelentett szándékától.

A Profil osztrák politikai-gazdasági hetilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában a magyar cég elnök-vezérigazgatója kijelentette: egyértelműen bebizonyosodott, hogy "megfelelően védekeztünk, és sikerült megóvnunk részvényeseink érdekeit". Világossá tette azt is, hogy nem a MOL-t terheli a felelősség azokért a károkért, amelyek a két céget érték a "szerencsétlen eljárás" során.

A lap megjegyezte, hogy az összefonódási kísérlet kudarcba fulladása ellenére az OMV továbbra is téma marad Magyarországon, elvégre a MOL-ban birtokolt 20,2 százalékos tulajdonrészével nagyrészvényesnek számít. Hernádi Zsolt ezzel kapcsolatban közölte, hogy a cég nem foglalkozik az OMV részéről indított indokolatlan és mértéktelen támadásokkal, sem pedig az "átvételi harcban aratott sikerünkkel".

"Bízom benne, hogy a 20 százalékos OMV-részesedést illetően sikerül majd olyan megoldást találnunk, amely mindkét fél megelégedésére szolgál" - mondta, ám részleteket nem árult el.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×