Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Jelentősen javult a Magyar Telekom eredménye

A Magyar Telekom Nyrt. 53,669 milliárd forint nettó eredményt ért el az első felében, ami 57,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - tette közzé a társaság a tőzsde honlapján.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabvány alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság bevétele 335,756 milliárd forint volt az első félévben, ami 2,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A Magyar Telekom az első negyedévben 22,172 milliárd forint nettó eredményt ért el, míg bevétele 162,64 milliárd forint volt. Az elemzők a második negyedévre 22,65 milliárd forint nettó eredményt és a 167,4 milliárd forint bevételt vártak.

Christopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója közölte: a jobb eredmények hátterében részben az áll, hogy az első félévben csoportszinten 13,9 százalékkal csökkent a munkavállalók létszáma, amivel jelentős mértékben teljesült a 2008 végére kitűzött 15 százalékos létszámcsökkentési terv.

Hozzátette: a társaság a jövőben a jobb minőségű, kombinált szolgáltatások értékesítését helyezi a középpontba.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

A választási rendszer nem csak azt dönti el, hogy a leadott szavazatokból hány mandátum lesz. Már a választás előtt alakítja a pártok viselkedését, a politikai verseny szerkezetét és a választói stratégiákat is. Magyarországon négy egymást követő választás adott kétharmados többséget a győztesnek, ezért érdemes feltenni a kérdést: ha változtatni szeretnénk a rendszeren, azt milyen célok alapján, milyen módszerrel és milyen garanciák mellett tegyük?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×