Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Toyota megelőzte a 76 évig világelső amerikai General Motorst

A fogyasztói hangulat nyugati romlása ellenére jól teljesítettek az év eddig eltelt időszakában a japán autógyárak, több európai versenytársukhoz hasonlóan. Toyota is sikeresen zárta az első félévet, és eladásaival első ízben megelőzte a 76 évig világelső, amerikai General Motorst.

A Honda a várakozásokkal ellentétben 8 százalékkal növelte adózott eredményét a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 180 milliárd jenre (1,7 milliárd dollár). Az elemzők csak 135 milliárd jent vártak.

A javulás a kereslet növekedése mellett annak tulajdonítható, hogy emelték az árakat, csökkentették a költségeket, és így ellensúlyozni tudták az emelkedő energia-és nyersanyagár, illetve az erős jen negatív hatásait. A társaság megerősítette az év egészére szóló profit-előrejelzését, a 490 milliárd jent, üzemi eredményét viszont 630 milliárd jenre módosította 650 milliárdról.

A másik nagy japán autógyár, a Toyota is sikeresen zárta az első félévet, és eladásaival első ízben megelőzte a 76 évig világelső, amerikai General Motorst. A Toyota világszerte már az első negyedben több autót adott el, mint a GM - 2,41 milliót, míg a GM 2,25 milliót - az első félévben összesen 4,8 millió Toyota kelt el világszerte, 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A GM 4,54 milliót adott el, ráadásul a Toyotával ellentétben az amerikai csoport évek óta veszteséges.

Az év egészében 9,85 autót tervez eladni a Toyota, 5 százalékkal többet, mint tavaly.

Az augusztus 1-jén jelentő Nissan üzletmenetére egyelőre még csak a Renault eredményeiből lehet következtetni, miután a Nissan 44 százaléka a francia csoport tulajdonában van. Az idei első félévben a Renault 2,3 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel azelőttihez képest a felzárkózó piacok hathatós segítségével, 20,94 milliárd euróra. Az adózott eredménye is több mint harmadával, mintegy 400 millió euróval 1,467 milliárd euróra javult a tavalyi első félévhez képest.

Jó előjel az is, hogy az ugyancsak a következő hetekben jelentő Mazda tarthatónak tartja idei értékesítési célját az Egyesült Államokban - 290 ezer kocsit szeretne ott eladni - ami nagy szó, hiszen a legtöbb autógyár éppen az amerikai piacon szenvedi el legnagyobb veszteségeit a benzinfaló terepjárók iránti kereslet zuhanása miatt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×