Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
319.69
bux:
151957.17
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

APEH: Uzsora és ismeretelen külföldi kölcsön a sláger

100 millió forint idegenektől, uzsorából szerzett vagyon - ezek a slágerek a mostani vagyonosodási vizsgálatoknál - mondta az APEH elnöke az InfoRádiónak. Szikora János hozzátette: bár nagy a szóródás, a vizsgálatok többsége indokolt, amit az is mutat, hogy az egy ügyre jutó átlagos adókülönbözet összege a tavalyi 5,6 millióról 9,4 millió forintra nőtt.

Az APEH az első félévben 3706 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be, és 3315 van folyamatban - mondta az InfoRádiónak az adóhatóság elnöke, aki hozzátette: az idén befejezett vizsgálatoknál a tavalyihoz képest magasabb a megállapított adóhiány.

Míg 2007-ben az egy ügyre jutó átlagos adókülönbözet összege 5,6 millió forint volt, addig idén ez 9,4 millió forintra nőtt - mondta Szikora János.

Az adóhivatal vezetője elmondta azt is: a vagyonosodási vizsgálatoknál azt nézik, hogy az illető milyen vagyont szerzett az elmúlt 5 évben, és ebben az időszakban vannak-e olyan pénzösszegei, amiknek forrását nem tudja megjelölni.

Az igazolni nem tudott vagyont többnyire százmilliót érő ingatlanok és több tízmilliós gépkocsik teszik ki, de vállalkozásoknál gyakran előfordul, hogy az illető saját zsebből segíti ki vállalkozását, de ennek nincs meg az adózott forrása.

Szikora János kiemelte azokat az eseteket is, amikor egyes adózok olyan több tíz- vagy százmilliós kölcsönökre hivatkoznak, amit bevallásuk szerint külföldi, általuk ismeretlen személytől kaptak.

Az adóhivatal vizsgál olyan adózókat is, akik ugyan az APEH által nem bizonyítható módon, de nagy valószínűség szerint uzsorakölcsönből szerezték vagyonukat. Ez most a "slágerkérdés" az APEH-nál - fogalmazott Szikora János.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×