Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Ötven éve nem látott beruházás a csepeli Szabadkikötőben

Három milliárd forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, jórészt uniós forrásból a csepeli Szabadkikötőben. A MAHART-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: az úgynevezett Ro-Ro terminál megépítésével lehetőség lesz arra, hogy a közútnál és a vasútnál környezetbarátabb vízi szállítás előtérbe kerülhessen.

Most körülbelül három milliárd forint értékben folyik két beruházás uniós források bevonásával a csepeli Szabadkikötőben - mondta el az InfoRádiónak Belán Gábor, a MAHART-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: mindkettő egy olyan rendszer kiépítésének része, ami több közlekedési vonal csatlakozását segíti elő, így például a vízét, a közútét és a vasútét.

Elmondása szerint az egyik egy úgynevezett Ro-Ro terminál. Ez azt jelenti, hogy például hajón odahoznak gépkocsikat, azok a saját kerekükön gördülnek a partra és folytatják útjukat. Vagy a vasúton oda szállított konténereket át lehet emelni a hajókra.

Ezek környezetkímélő beruházások, amelyekkel lehetőség nyílik arra, hogy ami idáig környezetszennyező módon szállítottak, azt a sokkal környezetbarátabb vízi utakra tereljék át - jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint így kiválthatjuk a közutat.

A kikötőben ilyen mértékű beruházás nem volt ötven éve - emlékeztetett Belán Gábor. Ettől kezdve több ország is gondolkodhat azon, hogy rajtunk keresztül bonyolítja le egyes üzleteit, hisz van egy olyan lehetőség, ami eddig nem állt rendelkezésre - tette hozzá mindehhez a Szabadkikötő vezérigazgatója.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×