Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Versenyben a Mercedes gyárért

Német médiaértesülések szerint Lengyelország és Románia mellett Magyarország is felmerült a német Daimler új kelet-európai üzemének lehetséges helyszíneként.

A cég vezetése a német lapok szerint a jövő kedden tárgyal az új üzem elhelyezéséről, amelyben a Mercedes új generációs A- és B-osztályának járműveit gyártanák.

Az "auto motor und sport", valamint az Automobilwoche című német szaklapok jelentéseiben még Szerbia is felbukkan, és értesüléseik szerint Romániának a legkisebb az esélye.

Február végén Constantin Stroe, a romániai autógyártók egyesületének (ACAROM) elnöke már bejelentette, hogy Mercedes gépkocsikat gyártó német Daimler csoport Romániát választotta helyszínként arra, hogy felépítse új kelet-európai gyárát. A románok komolyan vették a versenyt és Temesvár mellett már ki is jelöltek egy 140 hektáros területet a gyár számára.

Marius Popovici, a Temes Megyei Tanács alelnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy a kis és középkategóriába tartozó gépkocsikat gyártó üzemben első lépésben ezer ember dolgozna. A telek, amelyre az üzemet építenék, tizenöt percre van a várostól, magántulajdonban. Előnye, hogy a közelben van nagy kapacítású villamos energiát termelő erőmű, valamint a tervezett Temesvár-Arad autópálya nyomvonalához is közel van (a sztráda építését várhatóan jövőben kezdik el).

A magyar kormány a tervezett gyárral összefüggésben eddig nem nyilatkozott.

A Daimler szóvivője a hétvégén nem kommentálta az értesülést. Az új kelet-európai üzemet legalább 100 ezer jármű gyártására alkalmas éves kapacitással terveznék.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×