Infostart.hu
eur:
361.88
usd:
315.7
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

A kisvállalkozásokra számít a kormány

Az Új Magyarország Mikrohitel Program keretében eddig 1,5 milliárd forintnyi mikrohitelt helyeztek ki a kis- és közepes vállalkozásokhoz hoz - mondta Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter.

Bajnai Gordon gazdasági miniszter elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a kis- és közepes vállalkozások a gazdaságfejlesztés legfontosabb célcsoportjai. Ennek a szektornak a tartós gazdasági növekedés beindításában kiemelt szerepe van, hiszen ők foglalkoztatják az alkalmazottak 70 százalékát, és a GDP 45-50 százalékát állítják elő.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió tagországai közül az elsők között indította el a vállalkozásokat segítő, vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő támogatásokra nyújtó programokat.

A februárban elindított Új Magyarország Mikrohitel programban eddig 1,5 milliárd forint mikrohitelt helyeztek ki mintegy 300 mikrovállalkozásnak.

Benke Ákos, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2007 és 2013 között az uniós Jeremie programban 80 milliárd forint áll rendelkezésre a mikrohitelezésre. Jelenleg a programban 6-6,5 százalékos kamattal lehet 5 évre maximum 6 millió forint hitelt felvenni.

A most elindult portfoliógarancia programra 70 milliárd forint áll rendelkezésre. Bajnai Gordon elmondta: a K&H Bank a bankok között elsőként csatlakozott az Új Magyarország Mikrohitelezési Programhoz, illetve az Új Magyarország Portfoliógarancia Programhoz. Hozzátette: még ebben az évben elindul az Európai Unió Jeremie programjának harmadik eleme, a kockázati tőkeprogram is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×