Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Közösen aggódnak a drága olaj miatt

Aggodalmát fejezte ki a magas olajárak miatt az Egyesült Államok, Japán, Kína, Dél-Korea és India. A világ legnagyobb energiafogyasztójának számító öt ország energiaügyi minisztere Japánban tanácskozott.

Az amerikai Samuel Bodman az egyeztetés előtt azt mondta: az olajár drasztikus emelkedése sokkot jelent az amerikai gazdaságnak, de úgy vélte, hogy egyelőre nincs válság. Egyúttal felhívta az olajtermelő országok figyelmét arra, hogy az amerikai növekedés visszaesése számukra sem lenne előnyös.

A nyersolaj ára 2003 óta ötszörösére emelkedett, és pénteken New Yorkban újabb rekordot döntött, 138 és fél dollárral. Elemzők azt várják, hogy júliusig akár a 150 dollárt is elérheti a nyersanyag hordónkénti ára.

A megbeszélésen szóba került az üzemanyagok szubvencionálásának gyakorlata, a záróközleményben az öt ország úgy fogalmazott: "a közeljövőben jó lenne fokozatosan feladni a hagyományos energiaárakra vonatkozó szubvenciókat." Ez a gyakorlat ugyanis számos fejlődő országban él, és szakértők szerint hozzájárul az olajárak emelkedéséhez.

Azonban két nagy energiafogyasztó, India és Kína nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni konkrét menetrendre, azzal érvelve, hogy még fejlődő országok, s egyelőre nem képesek arra, hogy az árakat hagyják a piac szabályai szerint ingadozni. A kínai delegáció egyik tagja pedig a "társadalmi és gazdasági stabilitás" fontosságát hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×