Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.12
bux:
153811.03
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ismét megjött az étvágya az egyszer már kipukkadt kis gömböcnek

A világ negyedik legnagyobb távközlési vállalatát akarja létrehozni a France Telecom a skandináv TeliaSonera felvásárlásával. A franciák mintegy 31 milliárd eurót kínálnak a többségében a svéd és a finn állam tulajdonában lévő, amúgy 4,5 milliárd eurós adóságállománnyal rendelkező TeliaSoneráért.

A hírnek egyelőre sem a befektetők, sem a skandináv távközlési cég vezetői nem örülnek. A csütörtöki bejelentést követően a francia társaság részvényei több mint 5 százalékot veszítettek értékükből a párizsi tőzsde zárásakor, és gyengülésük pénteken is folytatódott. A TeliaSonera igazgatótanácsa fagyos hangú közleményben kinyilvánította: egyhangúlag elutasítják a franciák ajánlatát, akik szerintük erősen alábecsülik cégük értékét.

Mindez szemmel láthatóan nem kedvetleníti el a France Telecom vezetését, amely 27 milliárd euróra tartja a TeliaSonerát, és már azt is közölte, hogy a beígért 31 milliárd eurós vételár 52 százalékát készpénzben, a fennmaradó részt pedig részvények formájában fizetné ki. Érdeklődésüket azzal magyarázzák, hogy a skandináv társaság több, erős fejlődési potenciállal rendelkező országban is megvetette a lábát, például Törökországban, Oroszországban, valamint a Kaukázus térségében.

A franciák számára az is vonzó, hogy a finn lakosság több mint 35 százaléka rendelkezik szélessávú internethozzáféréssel, így ebben az országban könnyen értékesíthetnék internetes termékeiket.

A cég vezetői optimisták, kifejtve: ha összejön az üzlet, összesen 30 országban 237 millió ügyféllel rendelkeznek majd, és éves forgalmuk elérheti a 63 milliárd eurót. Az sem zavarja őket, hogy a tranzakciót követően - már amennyiben az létrejön - adósságállományuk a jelenlegi 38 milliárd euróról 60 milliárdra emelkedik.

A pénzügyi befektetők ugyanakkor attól tartanak, hogy a francia cég vezetőin ismét kitört a nagyzási hóbort. Mindenkinek 2000 jut eszébe, amikor Michel Bon akkori vezérigazgató akvíziciói 68 milliárd eurós adósság felhalmozásával, a cég árfolyamának összeomlásával és eszközök átadásával végződött.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×