Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
316.27
bux:
153247.96
2026. szeptember 22. kedd Móric

Augusztustól vizsgálja a VPOP a szlovákiai autóvásárlásokat

Eredményesek a kormány erofeszítései a gazdaság kifehérítésében - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón az APEH elnöke. Szikora János kifejtette: többen fizetnek társadalombiztosítási járulékot és kevesebb a veszteséges vállalkozás. Nagy János, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnoka elmondta, augusztól vizsgálni fogják, hogy a szlovákiai tartózkodási címmel rendelkező magyar állampolgárok gépjárművásárlásai legális céllal történtek-e.

A kormány szerdai ülésén tájékoztatót hallgatott meg a feketegazdaság kifehérítésére tett intézkedésekről, eddigi eredményeiről.

Az APEH elnöke a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kifehérítés eredményei már a korábbi években is jelentkeztek. Szikora János szerint tavaly a költségvetésnek 80 milliárd forintos megtakarítása keletkezett, ami várhatóan ebben az évben is számottevő lesz.

Az APEH elnöke a meghozott intézkedések közül kiemelte a vagyonosodási vizsgálatokat, amelyek 43 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel.

A fehérítés eredményének tartotta azt is, hogy 2007-ben 14 %-kal csökkent a veszteséget valló vállalkozások száma. Szikora János kiemelte a 72 ezer TB-járulék ellenőrzést, amelyek többek között, a foglalkoztatás szabályszeruségére irányulnak.

Az adóhivatal elnöke szerint a feketegazdaság elleni harc fontos eszköze az APEH és a VPOP közötti hatékony együttmuködés, így például a közös és ütemezett ellenőrzések a jövedéki adó, és az áfa megfizetésének területén.

Nagy János, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnoka a tájékoztatón kiemelte: 2007-ben 39 ezer bűncselekményt és szabálysértést tártak fel, összesen 117 milliárd forint értékben, a lefoglalt tárgyérték pedig meghaladta a 25 milliárd forintot.

A folyamatban lévő ügyekről elmondta: Jelenleg 1600 adócsalási ügyben folytatnak nyomozást. Nagy János hangsúlyozta a külföldön személygépkocsit vásárlók vizsgálatát. A szlovák adóhatóságokkal folytatott egyeztetések lezárását követően, várhatóan már augusztusban megkezdik az ellenőrzéseket.

Ezek a vizsgálatok arra fognak irányulni, hogy a szlovákiai tartózkodási címmel rendelkező magyar állampolgárok gépjárművásárlásai legális céllal történtek-e, avagy csupán a magyarországi regisztrációs adó elkerülését szolgálták.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

Akár 80 milliárd eurót is elveszíthet az EU külső fellépését finanszírozó Globális Európa program, ha a "fukar" tagállamok követelésére visszavágják a következő uniós költségvetést. A Bizottság belső szimulációja szerint a 40 százalékos megszorítás több száz állás megszűnésével és az unió globális jelenlétének jelentős gyengülésével járhatna, olyankor, amikor az USA egy betöltendő űrt hagy maga után a nemzetközi porondon. A forgatókönyv lényege, hogy meggyőzze a tagállamokat arról: nem érdemes mindent feláldozni az agrár- és felzárkóztatási források oltárán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×