Infostart.hu
eur:
361.75
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az OTP Bank nem fizet osztalékot

Az OTP Bank részvényesei a bank pénteken megtartott közgyűlésén jóváhagyták az igazgatóság javaslatát, hogy a bank tavalyi 119,9 milliárd forintos adózott nyereségéből ne fizessen osztalékot. A mérleg szerinti nyereség így 107,9 milliárd forint a közel 12 milliárd forintnyi általános tartalék megképzése után. Az OTP 2006-ra részvényenként 145 forintot fizetett.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a közgyűlésen elmondta: az osztalék 125 forint lenne részvényenként, ami a részvényárfolyam kevesebb, mint 2 százaléka. A részvényeseknek már rövid távon is érdekük, hogy a bank a mostani alacsony árfolyamon minél több részvényt vásároljon vissza - mondta Csányi Sándor.

A bank ezért szeretné folytatni a vásárlásokat, aminek forrása az osztalék visszatartása mellett az OTP Garancia Biztosító értékesítéséből származó bevétel lesz.

Az OTP papírok árfolyama tavaly július 23-án 10.939 forinttal történelmi csúcsot ért el, 2007 végén 8.790 forint volt, jelenleg 6.830 forint. Az OTP-részvények az elnök-vezérigazgató szerint jelentősen alulértékeltek, amit a globális körülményeken kívül semmi nem indokol. Mint elmondta, bízik abban, hogy a befektetők visszatérnek és a bank árfolyama is visszatér a reális értékhez. Csányi kedvezőnek nevezte, hogy az elemzők 61 százaléka vételre ajánlja az OTP-t és a célárfolyamok többsége tízezer forint felett van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×