Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Burgonya: 50 százalékos áremelkedés

A tavalyi árhoz képest mintegy 20 forinttal lesz drágább idén egy kilogramm krumpli. Szentirmay András, a Burgonya Terméktanács igazgatója szerint ennek az idei kisebb termés az oka.

A kevesebb burgonya egyrészt a vetésterület 10 százalékos csökkenésének, másrészt a kedvezőtlen időjárásnak az eredménye - mutatott rá a Burgonya Terméktanács igazgatója.

Szentirmay András szerint a vetésterület nagysága, amely évek óta csökken, most van azon a határon, amely még feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magyar szükségletet megtermeljék.

Külföldről eddig is hoztak be krumplit Magyarországra, hiszen a korai burgonya esetében már az elmúlt években sem tudták kielégíteni a keresletet a magyar termelők - derült ki a terméktanács vezetőjének szavaiból, aki hozzátette: kérdés, hogy az idén a krumplitermés kitart-e tavaszig.

Szentirmay András elmondta: a lédig burgonya ára tavaly 40 forint körül volt, most ugyanezért 60 forintot kell fizetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×