eur:
394.07
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Félidejében a gyorsjelentési szezon

Félidejéhez érkezett a gyorsjelentési szezon. A legtöbb cég várakozáson felül teljesített, és még hátra van a nagy vállalatok közül, az OTP gyorsjelentése. A legnagyobb magyar bank hétfőn teszi közzé első féléves eredményét.

Hagyományos módon, július végén a Richterrel vette kezdetét a tőzsdei cégek második negyedéves gyorsjelentési szezonja. A nagyobbik gyógyszergyártó kellemes meglepetést okozott az elemzőknek: profitja az első félévben 61 százalékkal volt magasabb, mint tavaly.

A kiemelkedő teljesítmény elsősorban az export bővülésével, a forint gyengülésével, valamint az alacsony üzemi költségekkel magyarázható.

A Richterrel ellentétben kisebb csalódást okozott az alapvetően jól működő Démász első féléves eredménye a befektetőknek. A francia többségi tulajdonban lévő cég nyeresége több mint három százalékkal csökkent.

Megtáltosodott viszont a Pannonplast, és a tavalyi több mint 200 millió forintos első féléves veszteség után idén 664 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el a cég. A javuló eredmény a vagyonkezelői tevékenység erősödésének és a csomagolási üzletág jó teljesítményének volt köszönhető.

A Pannonplastot a MOL követte a gyorsjelentők sorában. Az olajipari társaság kellemes meglepetést okozva az első fél évben 187 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 38 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az elemzők szerint az eredményre kedvezően hatottak a magas kőolaj- és benzinárak, illetve a sikeres gáztranzakció is.

A piaci várakozásoknál gyengébb számokat publikált viszont a BorsodChem, ami a forintgyengülés miatti tetemes árfolyamveszteségnek volt köszönhető.

Remekelt a Graphisoft, és az első félévi konszolidált gyorsjelentés szerint az árbevétel 23 százalékkal nőtt az előző év első feléhez képest.

Csalódást okozott az elemzőknek viszont a Magyar Telekom gyorsjelentése. A távközlési cég nettó eredménye 18 milliárd forintra esett vissza a bázis negyedév több mint 23 milliárdos eredményéről.

Kiváló eredményt ért el viszont az Egis. A kisebbik gyógyszergyártó cég üzleti évének első kilenc hónapjában, októbertől június végéig több mint 13 milliárd forint adózott eredményt ért el, 61 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A jó eredmény az exportnak, ezen belül pedig a FÁK országok felé irányuló kivitel jelentős bővülésének volt köszönhető.

A gyorsjelentési szezont hétfőn az OTP zárja, de hátravan még többek között, a Synergon, a TVK, a Rába, és az FHB eredményeinek is a közzététele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×