Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
316.1
bux:
152005.64
2026. szeptember 22. kedd Móric

Egykulcsos jövedelemadó, 16 százalékos járulékok

Egykulcsos jövedelemadó és 16 százalékos járulékok bevezetését szorgalmazzák a Fidesz által kezdeményezett gazdasági konzultáción részt vett vállalkozások.

A konzultáció elnöke a tanácskozás után úgy fogalmazott: a cégek többségének véleménye szerint csak kiszámíthatóbb állami lépésekkel lehet megőrizni a munkahelyeket, valamint újakat teremteni.

Matolcsy György elmondta: a javaslatok alapján az államnak el kellene törölnie azokat az úgynevezett kis adókat, amelyek a költségvetésnek 2,5 milliárd forintnál kevesebb bevételt hoznak.

A volt gazdasági miniszter hozzátette: a konzultációban résztvevő cégek szerint a kormánynak határozottabban kell fellépnie a körbetartozások ellen és újra be kell vezetnie a vissza nem térítendő támogatásokat.

"Feltőkésítésre vár a magyar gazdaság" - jelentette ki Matolcsy György.

A vállalkozások véleményét a volt miniszter úgy foglalta össze, hogy az állam nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességének növelését.

Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményében úgy reagált: a Fidesz, amikor tehette volna, nem csökkentette, inkább növelte a vállalkozások és állampolgárok terheit. A szocialista politikus példaként a tételes egészségügyi hozzájárulás emelését említette.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×