Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Major István: a versenyképes agrártermelők jártak jól

A dél-amerikai és ázsiai, versenyképes agrártermelő országok jártak jól a Világkereskedelmi Szervezet napokban zárult értekezletén. A WTO tagállamai megállapodtak abban, hogy 2013-ig csökkentik a mezogazdasági termékek exporttámogatását.

Magyarország Nemzetközi Kereskedelmi Képviselője azt mondta: az Unió számára a neheze még hátra van, hiszen hamarosan a védővámok is terítékre kerülnek.

A valóban szegény országok nem jártak jól a kereskedelmi Világszervezet hongkongi tanácskozásán; eredetileg az volt a cél, hogy a fejletlen államokat úgy segítsék a fejlettek, hogy csökkentik agrár-támogatásaikat.

Mérséklésben ugyan megállapodtak, de az mondhatni édeskevés a főleg afrikai agrárgazdaságoknak- mondta el az Inforádiónak Magyarország Nemzetközi Kereskedelmi Képviselője.

Major István kiemelte, hogy a tárgyalások egyik legfontosabb pontja a gyapot-termesztéshez, illetve annak exportjához köthető.

A hongkongi megállapodás értelmében a kiviteli támogatásokat 2013-ig kell lebontani- ez az Európai Unió kérése volt, hogy az addig hatályban lévő Közös Agrárpolitikát ne kelljen megbolygatni.

Major István kiemelte, hogy hamarosan sokkal fájóbb kérdésben kezdodhetnek el a tárgyalások a WTO-ban: mégpedig az importvámokról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×