Infostart.hu
eur:
367.76
usd:
314.72
bux:
0
2026. április 13. hétfő Ida

A PSZÁF a kiszorítási szabályok módosítását kezdeményezte

Elbizonytalanítja a hazai és nemzetközi befektetőket a 90 százalékot meghaladó tulajdonos vételi - kiszorítási - jogának bírói ítélettel is alátámasztott értelmezése, ezért a felügyelet kezdeményezte a szabályozás megváltozatását - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken.

A felügyelet álláspontja szerint a tőkepiaci törvény kiszorítással kapcsolatos rendelkezései kétféle értelmezésre adnak lehetőséget. Az egyik értelmezés szerint a 90 százalékot meghaladó részesedést szerző tulajdonosnak az érvénytelenített részvények esetében már nem áll fenn a kiszorítás alapján vételi kötelezettsége, hanem a részvények értékesítése a társaság igazgatóságának hatáskörébe tartozik.

A felügyelet álláspontja szerint ez az értelmezés a hazai jogrendszer - tulajdonjogi, polgári jogi, befektetővédelmi - rendelkezéseivel nem áll összhangban, ezért kezdeményezte a törvény módosítását. A módosítással a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium is egyetértett. A javaslatot az Országgyűlés tárgyalja, elfogadása esetén a módosítás 2006. január 1-jén életbe léphet.

A PSZÁF állásfoglalása feltehetően a Zalakerámia Rt. közelmúltban lezajlott, botrányos kiszorítási eljárásával kapcsolatban született. A Zalakerámia Rt,. főrészvényese, az osztrák tulajdonú Lasselsberger Ceramics Kft. a kiszorítási eljárást követően részvényenként ezer forintot fizet azoknak a - 270 ezer érvénytelenített, bevont, majd újra kibocsátott részvény - korábbi tulajdonosainak, akik számára a kiszorítási eljárás során részvényenként még 2.350 forintot ajánlott.

A kisrészvényesek egy része az ajánlatot azért nem fogadta el, mivel álláspontja szerint a cégcsoport konszolidált saját tőkéjének egy részvényre jutó ára, 3.982 forint járna nekik részvényenként.

A nyár elején meghirdetett nyilvános vételi ajánlatban foglaltak alapján a Lasselsberger Ceramics Kft.-nek - részvényenként 2.350 forintos árfolyammal számolva - 634,5 millió forintot kellett volna fizetnie a kiszorított részvényekért, ehelyett a főtulajdonos 270 millió forintot tervez fizetni a volt kisrészvényeseknek.

Az ügyben több per is folyamatban van. A kisrészvényesek álláspontja szerint a Lasselsbergernek az 1.000 forintos névérték helyett részvényenként 3.982 forintot - a teljes részvénycsomagért összesen több mint 1,075 milliárd forintot - kellene fizetnie.

Címlapról ajánljuk
Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást
Reggel

Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást

Minden idők legmagasabb részvételével zajlott le a vasárnapi országgyűlési választás, amely a Tisza Párt óriási fölényével zárult, Magyar Péter listavezetőként akár kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött is kormányt alakíthat néhány hét múlva. A miniszterelnök este gratulál a Tisza-elnöknek, de Orbán Viktor azt is megígérte, soha nem adja fel, és a sebek gyógyulása után 2,5 milliós tábora élén azonnal újra munkához fog látni.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Blokádolja Trump a Hormuzi-szorost, úgy néz ki, folytatódik a háború, kilőtt az olajár - Híreink az iráni háborúról hétfőn

Blokádolja Trump a Hormuzi-szorost, úgy néz ki, folytatódik a háború, kilőtt az olajár - Híreink az iráni háborúról hétfőn

A hétvégén eredménytelenül zárultak a béketárgyalások Irán és az USA közt. Donald Trump amerikai elnök a hétvégén blokádot jelentett be a Hormuzi-szoroson és az amerikai haditengerészet nekiállt lezárni Irán kikötőit. A szoroson lassan meginduló teherforgalom teljesen leállt, sok hajó visszafordult. A libanoni fronton tovább támad az izraeli haderő, de más szektorban egyelőre nem újultak ki a harcok. Trump elnök közölte: neki "megfelel," ha nem sikerül folytatni a béketárgyalást Iránnal. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×