Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.53
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Facebook/Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége

Kapitális ragadozót akasztottak a Dunán – fotó

Egy rutinos horgász türelmének és ügyességének jutalma lett a hatalmas süllő.

Trexler Tamás már többször fogott a Dunán hatalmas halakat, és ismét szerencséje volt, írta beszámolójában. Ebből kiderül, hogy elsőre nem is gondolta nagynak a halat, sőt, a kezdeti jeleknél még arra gondolt, hogy a kövekben akadhatott a szerelék, ezért botot váltott. Aztán mikor már biztos volt a kapás, és érezhető volt, hogy nagyobb halról van szó, megcsillant előtte, körülbelül 10 méterre a felszín alatt a süllő.

"Láttam, hogy nagy. Majd újra visszatört a mélybe. Bekészítettem a merítőt. Ekkor már a csónak mellett bóklászott. Úgy gondoltam, hogy amint feljön, már szákolom is. A gondolatnak megfelelően cselekedtem, de akkor tudatosult bennem, hogy ez a hal extra nagy, alig tudtam beforgatni a szákba" – idézte fel a horgász.

A hal hossza 102 centiméter, a tömege 12,5-13 kilogramm között volt.

A fotózás után a horgász visszaengedte a vízbe.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×