Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pixabay

Ilyen időjárást se sűrűn látni karácsony előtt, lehet készülni – előrejelzés

Változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható a héten, 6 és 12 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében csapadék érkezik, és némileg csökken a nappali felmelegedés.

Hétfőn délelőtt még jobbára erősen felhős lesz az ég, később nyugat felől szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet, és fokozatosan csökken a csapadék valószínűsége, délután már keleten is egyre kevesebb helyen valószínű gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések a nyugati, északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Kedden többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként - főként északkeleten, illetve a szélvédett tájakon - erősebben felhős, párás időszakok is lehetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett tájakon mínusz 2 és 0 fok között várható. A maximumok 6 és 12 fok között lesznek.

Szerdán reggel előfordulhat párásság, ködfoltok is lehetnek, napközben azonban nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A délire, délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban mínusz 3 és plusz 3 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, kora délutánra 6 és 11 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után közepesen felhős lesz az ég, de a nap második felétől felhősödés kezdődik. Napközben még nem valószínű csapadék, majd estefelé nyugat felől már előfordulhat eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum mínusz 4 és plusz 2, a csúcsérték 4 és 11 fok között alakul.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és nyugat felől érkezve egyre nagyobb területen eredhet el az eső. A délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Szombaton a csökkenő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, néhol zápor, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél nagy területen lehet erős, helyenként viharos. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 1, a maximum-hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Vasárnap változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. Hajnalban mínusz 5 és plusz 1 közötti hőmérséklet várható, délután 1-6 fok valószínű.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×