Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
2 firefighters spraying high pressure water to  fire with copy space
Nyitókép: PrathaanrGetty Images

Kenyérpirítóval próbálta melegíteni az autóját, a végeredmény borítékolható volt

Egy dán autósnak olyan remekül sikerült konyhai kisgépe segítségével felmelegítenie járművét, hogy a garázsa is leégett, és még meg is bírságolták.

A hétvégén Dániában is beköszöntött a tél, fagypont alatti értékekkel, ami köztudottan nem tesz jót az autók akkumulátorának. Főleg a gyengülő akkumulátor okozhat problémát, valamint a hosszú állás, vagy a sok indítással való használat, amikor csak rövid utakat tesz meg az autó - írja a vezess.hu. A generátornak nincs ideje visszatölteni az indítások során felvett energiát, a hideg időben pedig egy éjszaka is elég, hogy az életciklusa végén járó akkumulátor már ne tudja beindítani reggel a járművet.

Mint írja a portál, a szenvedés még nyújtható, ha például meleg helyre rakjuk az akkumulátort minden este, és esetleg töltjük is közben.

A dániai Stenlille településen, Koppenhágától jó 60 kilométerre egy autós viszont úgy gondolta, hogy saját, házi módszerrel segíti az akkumulátor felmelegedését:

a konyhából kihozta a kenyérpirítót, feltekerte a legmagasabb fokozatra, és az autó alá rakta.

Mint írja a szakportál, a folytatást nem nehéz kitalálni, az autósnak sikerült felgyújtania először a járművét, majd a tűz átterjedt a garázsra is.

A dán rendőrség megerősítette, hogy a tűzesetben senki sem sérült meg, viszont az autó teljesen kiégett, akárcsak az autóbeálló, sőt a ház egy része is sérült a hőterheléstől. A furcsa ötletért pedig feljelentés is járt, a dán törvények szerint ezért a gondatlanságért a törvény előtt kell majd felelnie a tulajdonosnak.

Videó is készült az esetről:

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×