eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Nyitókép: Pexels.com

Új részletek derültek ki a Netflix reklámos csomagjáról

A szolgáltató növelni tudta bevételeit, hiába csökkent az előfizetők száma.

A Netflix már korábban bejelentette, hogy olyan csomagot indít várhatóan 2023 elején, amely olcsóbb lesz a mostaniaknál, ám mindezért reklámok is megjelennek a tartalmak közben.

Azt nem tudni, hogy mennyibe kerül majd ez a megoldás. A streaming szolgáltató azt már közölte, hogy ennek a csomagnak a vásárlói kevesebb film és sorozat közül választhatnak, mint a többi előfizető – írja az Origo.

A Netflix a múlt héten tette közzé eredményeit. Az előfizetők számának csökkenése ellenére nőtt a társaság nyeresége és bevétele a június végével záródott negyedévben. A cég által várt 2 milliós visszaesés helyett 970 ezerrel csökkent a fizetős szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek száma.

A Netflixtől az Egyesült Államokban és Kanadában 1,3 millió előfizető, Európában pedig 800 ezer pártolt el, Ázsiában azonban 1,1 millió új ügyfelet szerzett.

A szolgáltató a negatív trend megfordulásával számol és úgy véli, hogy az új előfizetőinek a száma 1 millióval, 221,7 millióra bővül.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×