Novák Katalin a rajt előtt azt mondta: fontos, hogy mozogjunk, mert segít egészségünk megőrzésében. Hozzátette: futni a járványhelyzetben is mindig lehet, még a kijárási korlátozások idején is megengedett volt. Egy erdőbe vagy néptelen helyre bármikor el lehet menni, nem is kell sokat utazni, és akármikor lehet futni - emelte ki.
Úgy fogalmazott: a futás alapvetően egyéni sport, a legtöbb ember általában magányosan fut, de egy jótékonysági futóversenyen résztvevők egy olyan jó ügy mellé is állhatnak, mint Badacsonyban a tapolcai mentőállomás támogatása.
Laposa Zsófia szervező elmondta: ötödik alkalommal tartják meg rendezvényüket, melynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. Közölte: kétmillió forint már biztosan összegyűlt a nevezési díjakból, de ez még növekedhet a futók felajánlásaival.
A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták, és százas csoportokban rajtoltatták őket. Rajthoz állt Novák Katalin mellett Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál szóvivő is.
![Badacsonytomaj, 2020. augusztus 29.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója fut a Dűlőre Futunk elnevezésű, Badacsony körüli jótékonysági futóversenyen Badacsonytomajon 2020. augusztus 29-én. Ötödik alkalommal tartják meg a versenyt, melynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták.
MTI/Vasvári Tamás](/images/site/articles/inline/2020/08/1598721182-iQDgFcjgf_md.jpg)
![Badacsonytomaj, 2020. augusztus 29.
Résztvevő a Dűlőre Futunk elnevezésű, Badacsony körüli jótékonysági futóversenyen Badacsonytomajon 2020. augusztus 29-én. Ötödik alkalommal tartják meg a versenyt, melynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták.
MTI/Vasvári Tamás](/images/site/articles/inline/2020/08/1598721311-gVrxILRA7_md.jpg)
![Badacsonytomaj, 2020. augusztus 29.
Résztvevők a Dűlőre Futunk elnevezésű, Badacsony körüli jótékonysági futóverseny rajtja előtt Badacsonytomajon 2020. augusztus 29-én. Ötödik alkalommal tartják meg a versenyt, melynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták.
MTI/Vasvári Tamás](/images/site/articles/inline/2020/08/1598721402-Nva84bkZK_md.jpg)