Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Gépjármű közlekedik az M4-es autópálya első szakaszán, Berettyóújfalu közelében az átadás napján, 2018. december 20-án. Ezen a napon adták az M35-ös autópálya befejező, 481. számú főút és Berettyóújfalu közötti szakaszát is. Az összesen 23 kilométer hosszú két pályaszakasz 62 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Három hetük maradt az autósoknak arra, hogy ezt elintézzék

Borsos büntetésre számíthat az, aki érvényes matrica nélkül hajt fel a fizetős utakra.

Akinek 2018-as éves e-matricája van az autón, a megfelelő díjköteles útszakaszokat 2019 januárjának utolsó napjáig használhatja, vagyis a tavalyi éves matricával rendelkezőknek még valamivel több mint három hetük maradt arra, hogy megvásárolják az idei esztendőre érvényes matricát - írja a Hvg.hu.

Azoknak a jóhiszemű úthasználóknak, akik tévedésből hajtottak fel a díjköteles úthálózatra, a felhajtástól számítva maximum 60 perc áll rendelkezésükre, hogy megvásárolják úthasználati jogosultságukat, ellenkező esetben a fix kamerás, vagy az autókra szerelt kamerás ellenőrzést követően a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának jogosulatlan úthasználat miatt pótdíjat kell fizetnie.

D1-es kategória esetén az alappótdíj 14 875 forint, ez az összeg 59 500 forintra emelkedik, ha 60 napon belül nem fizeti ki az autós a pótdíjat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, január 1-jétől két új, 2018 folyamán átadott gyorsforgalmi és főúti szakasszal bővült a díjköteles utak köre. Az e-matrica rendszerben a díjköteles úthálózat hossza a korábbi 1356 km-ről közel 1380 km-re nőtt.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×