Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hihetetlen videón a berlini jegesmedvebocs születése

Jegesmedvebocs születésének örülnek Berlinben, a kölyök életben maradásáért azonban nagyon kell szorítani az állatkert igazgatója szerint.

A Tierpark Berlin Tonja nevű nyolcéves nősténye két utódot hozott a világra, az egyik azonban halva született, anyja minden bizonnyal felfalta, mert a kamerák képein nem látni a tetemét. A másik bocs számára az elkövetkező tíz nap döntő jelentőségű - közölte a hét végén Andreas Knieriem igazgató. A jegesmedvéknél 50 százalék annak esélye, hogy az újszülött nem marad életben.

Tonja legutóbb 2016 novemberében hozott utódot a világra, akkor is ikreket. A két bocs jelentette 22 év után az első jegesmedve-szaporulatot a német főváros keleti felében lévő állatkertben, és a hír óriási lelkesedést váltott ki. Az egyik kölyök akkor is meghalt, a másik, amely a közönségtől a Fritz nevet kapta, négy hónaposan váratlanul pusztult el a berliniek legnagyobb bánatára.

Berlin leghíresebb jegesmedvéjének mind a mai napig Knut számít. A 2007-ben született állatot valóságos kultusz övezte, 2011-ben betegség miatt bekövetkezett hirtelen halála megdöbbentette a világot. Knutot gondozó nevelte. Tonja, úgy tűnik, óvja és őrzi az új, egyelőre tengerimalac-méretű bocsot, amely csütörtökön született.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×