Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elkezdődött a madáretetési szezon

Elkezdődött az idei országos madáretetési szezon, amely a Magyarországon maradó, illetve Eurázsia északi térségeiből ide telelni érkező énekesmadarak számára nyújt segítséget a téli évszakokban.

Több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma, amely során a madárbarátok több tízezernyi etető segítségével igyekeznek megkönnyíteni az állatok táplálékhoz jutását - idézi fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye.

Az etetési időszak dandárja Magyarországon az első fagyok késő őszi beköszöntésétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart, az etetők madárforgalma pedig elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy markáns hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről hozhat jelentős madártömegeket a Kárpát-medencébe.

A madárvédők az etetőkbe helyezhető madáreleségeket négy nagy csoportba sorolják. A legismertebb a napraforgó, amibe érdemes pluszban apró szemű magvakat, például kölest vagy muhart tenni. A második az állati zsiradék, a cinkegolyó, a háj, a faggyú és a főzéssel sótalanított szalonna, a harmadik a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma, illetve a télen is nélkülözhetetlen ivó- és fürdővíz, ezért az itatóból a jeget napközben legalább egyszer érdemes langyos vízre cserélni.

Az egyesület szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne etesse kenyérrel vagy morzsával a madarakat, mert ez több napig, hétig is az etetőben maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat az állatoknál.

A kihelyezés módja és működési elve szerint létezik ablak-, dróthenger-, dúc-, függő-, garatos önetető és talajetető, de vannak olyan tematikus etetőkertek is, amelyekkel a ritkább harkályok, küllők és ökörszemek látogatását lehet gyakoribbá tenni. Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is érdemes eleséget kínálni. Az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyben a cinegék vagy a verebek akár csoportosan is tudnak éjszakázni.

A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért a megkezdett etetést lehetőleg érdemes minden évben folytatni.

Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta a figyelmet A hasznos madarak védelméről című ismereterjesztő, szemléletformáló könyvében, amely 1890-ben jelent meg Budapesten. Ettől az évtől számítják a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendő országos madáretetés elindulását, amely immár 127. téli-tavaszi szezonjába lépett.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×