Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mégis pozitív hatással van a közegészségre az elektromos cigaretta

Mégiscsak pozitív hatással van a közegészségre az elektromos cigaretta, amely a dohánytermékek alternatívájaként használva 21 százalékkal csökkentheti a dohányzással összefüggő betegségek okozta halálesetek számát az 1997 után született fiataloknál - állapították meg szakemberek a Nicotine & Tobacco Research című folyóiratban közölt tanulmányukban.

A kutatók jó ideje próbálják már felmérni az elektromos cigaretta közegészségre gyakorolt hatást, ám az eddigi eredmények meglehetősen ellentmondóak. A Kaliforniai Egyetem kutatói nemrég például megállapították, hogy az e-cigarettát használó középiskolások több mint kétszer nagyobb valószínűséggel szívnak hagyományos cigarettát is.

Az amerikai Drogfüggőség Országos Intézete (NIDA), a Nemzeti Rákintézet és a fennhatósága alá tartozó Cancer Intervention and Surveillance Modeling Network (CISNET) nevű szervezet legfrissebb tanulmánya azonban a korábbi vizsgálatokkal ellentétben nem lokális, hanem az ország egészét lefedő adatokkal dolgozott.

A tanulmányt vezető David Levy, a washingtoni Lombardi Rákközpont munkatársa szerint kollégáival kizárólag azokra a fiatalokra összpontosítottak, akik rendszeresen használnak elektromos cigarettát, és nem csupán egy-egy összejövetel erejéig "gyújtanak rá".

A kapott eredmények szerint az e-cigaretta és a hasonló eszközök általánosságban véve pozitív hatással vannak a közegészségre, és a dohánytermékek alternatívájaként használva 21 százalékkal csökkenthetik a dohányzással összefüggő betegségek okozta halálesetek számát az 1997 után született fiataloknál.

Az amerikai kormány májusban bejelentette, hogy a jövőben tilos elektromos cigarettát eladni 18 éven aluliaknak. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (Food and Drug Administration, FDA) emellett követeli a gyártóktól, hogy mutassanak be felülvizsgálatra termékmintákat. Az augusztus elején életbe lépő új szabályzat a szivarokra, a pipadohányra és a vízipipára is vonatkozik.

Levy szerint azonban az FDA szabályozásai hátráltathatják a hagyományos dohánytermékek helyettesítését célzó biztonságosabb termékek kifejlesztését.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×