Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egészségesebb táplálkozásra buzdít az amerikai kormányzat

Új táplálkozási ajánlásokat tett közzé az amerikai kormányzat, a telített zsírok, a só és a cukor fogyasztásának csökkentését javasolja az amerikaiaknak.

Naponta tíz százalékkal csökkentsék a cukor és a telített zsírok fogyasztását, a sófogyasztás ne haladja meg a napi 2300 milligrammot - olvasható a kormányzati ajánlásban, amelyet ötévente ad ki a szövetségi egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma, valamint az agrárminisztérium, és lényegében az egészséges táplálkozáshoz ad iránymutatást.

A dokumentum csütörtökön jelent meg, azonban sok szakember máris a hiányosságaira mutatott rá. Így például bírálták, hogy az ajánlás nem hívja fel a figyelmet a vörös húsok túlzott fogyasztásának veszélyeire.

Kari Hamerschlaf, a Föld Barátai nevű civilszervezet vezetője közleményében úgy fogalmazott: az új irányelvek nem vesznek tudomást azokról a komoly tudományos eredményekről, amelyek kifejezetten kevesebb hús fogyasztását javasolják. "A kormányzat egyértelműen a húsipar érdekeit vette figyelembe" - vélekedett.

Katie McMahon, az Amerikai Rák Társaság képviselője szintén azt kifogásolta, hogy az ajánlások említést sem tesznek a vörös húsok túlzott fogyasztásának rákkeltő hatásáról. "Teljesen elképedtünk, hogy a jelentés nem javasolja a vörös- és feldolgozott húsok fogyasztásának visszafogását" - mondta az NBC televíziónak McMahon.

Alice Lichtenstein, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi professzora, aki tanácsadóként vett részt az ajánlások kidolgozásában, az NBC reggeli műsorában azt mondta, hogy a dokumentum megfogalmazásakor nem a rákbetegség megelőzése volt a fő szempont, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedések visszaszorítása. Az Egyesült Államokban ugyanis ez a fő halálozási ok - tette hozzá az élelmezéstudományi szakember.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×