eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

ÁNTSZ: folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program

Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot. Az elmúlt két évben a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon.

A projekt közvetlen célkitűzése az volt - tették hozzá -, hogy a védőnők hatékonyan vegyenek részt a körzetükben szervezett méhnyakszűrésben és alkalmasak legyenek önállóan a vizsgálatot elvégezni. Az elmúlt két évben 2400 védőnő vett részt az ehhez szükséges képzésben, közülük már 1500-an végezhetnek szűrést.

Közölték azt is, hogy a program indulása óta a védőnők csaknem 54 ezer méhnyakszűrést végeztek el, az esetek kétharmadában a vizsgálat eredménye negatív lett. A szűrések negyedénél volt szükség további vizsgálatra vagy ismételt kenetvételre. Az esetek hat százalékában valamilyen gyulladásos betegségre derült fény. A daganatgyanús eredmények aránya 3 százalék körül alakult, ami 1600 esetet jelent. Õk azok a nők, akiknél az időben felfedezett elváltozás eredményesen kezelhető - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

A méhnyakszűrés kiterjesztését segítő uniós projekt októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat. Az ehhez szükséges forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár biztosítja.

A szűrési tevékenységhez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a védőnői szolgálatot működtető egészségügyi szolgáltató feladata.

A cél, hogy 2018 végéig lehetőség szerint minden védőnő szerezze meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzéséhez szükséges képesítést.

Az ÁNTSZ kitért arra is, hogy a népegészségügyi célú méhnyakszűrés tantárgyként beépül a felsőoktatási képzésbe is, és a 2014/2015-ös tanévben felvett védőnőhallgatók már így kapnak diplomát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×