Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Itt a világ legjobb étterme

Visszanyerte tavaly elveszett koronáját a dán Noma étterem, amely korábban három éven át őrizte a világ legjobb étterme címet.

Az ünnepélyes díjátadásra a londoni Guildhallban került sor hétfőn késő este a világ legbefolyásosabb séfjeinek és szakíróinak jelenlétében.

A Noma tulajdonosa, a "skandináv konyhaművészeti újhullám zászlóvivője", Rene Redzepi a tavalyi győztest, a három fivér vezette spanyol El Ceder de Can Roca éttermet utasította maga mögé.

A szervezők azzal indokolták a döntést, hogy a 36 éves Redzepi végtelen figyelmet szentel a részleteknek, az erjesztéssel nagyszerű eredményeket ért el, szenvedély és nem szűnő kíváncsiság ösztönözi munkáját.

A 45 vendég fogadására alkalmas Noma, amely egy 18. századi, felújított koppenhágai kereskedőház földszintjén működik, 2010 és 2012 között három éven át birtokolta a legjobb étterem trófeáját. A 2004-ben megnyílt helyen naponta több ezren próbálnak helyet foglalni.

A 2 Michelin-csillagos Noma a skandináv térség hagyományos alapanyagaival dolgozik, alapanyai között szerepel az izlandi aludttej, az óriási laposhal, a grönlandi pézsmatulok és a kaviár. Saját füstölője, pácolója, grillezője és péksége van, saját maga készíti az ecetjeit, és saját pálinkát szervíroz. A szószokhoz és levesekhez sört és ale típusú angol sört kevernek, sok zöldséget és gyógyfüvet is használnak.

A harmadik helyen egy olasz étterem, a modenai Osteria Francescana végzett, akárcsak az elmúlt évben.

A világ 50 legjobb éttermének a brit Restaurant Magazine által évente összeállított listáján idén hét spanyol és hét amerikai étterem szerepel, első ízben került két brit vendéglátóhely a legjobb tíz közé: Heston Blumenthal London's Dinner és Brett Graham The Ledbury nevű étterme. Előbbi az ötödik, utóbbi a tízedik helyet kapta.

Alex Atala, a Sao Pauló-i D.O.M. nyerte el az idei Chef's Choice Awardot, étterme hetedik a listán, ezzel egyúttal a legjobb latin-amerikai étterem címe is az övé.

Helena Rizzo, a Sao Pauló-i Maniból viszont a legjobb női séf címét érdemelte ki.

Ázsiát hét étterem képviseli a legjobb ötven között, köztük a bangkoki Nahm, amelyet az ausztrál séf, David Thompson vezet, valamint a szintén Bangkokban található modern olasz étterem, a Gaggan.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×