Infostart.hu
eur:
377.99
usd:
320.12
bux:
129639.04
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Az emberek nagyobb mértékben változnak, mint gondolják

Az emberek nagyobb mértékben változnak, mint ők maguk hiszik - derül ki azokból a tanulmányokból, amelyeket tudósok személyiségjegyekről, emberi értékekről és preferenciákról készítettek.

Összesen 19 ezer embert kérdeztek meg. Az átlagot tekintve a résztvevők jóval kevesebb és jelentéktelenebb változásra számítanak a következő tíz évben, mint amilyen mértékű átalakuláson keresztülmentek saját elmondásuk alapján a megelőző évtizedben. A Harvard Egyetem tudósai a jelenséget "a történetnek vége" illúziónak nevezték el, amelynek lényege, hogy sokan úgy gondolják: személyiségfejlődésük során már célba értek, a formálódási folyamat elérte a tetőpontját.

A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmény minden korcsoportra érvényes 18 és 68 év között. Ezzel együtt az emelkedő korral párhuzamosan csökken mind a már bekövetkezett, mind a még csak megjósolt változások valószínűsége, különösen ami a vonzódásokat és értékeket illeti.

A szakértők az érzés kialakulását részben azzal magyarázzák, hogy a legtöbb ember rokonszenvesnek tartja az "aktuális állás szerinti", éppen kiformálódott személyiségét, nagyszerűnek ítéli értékeit, és meg van győződve arról, hogy az előnyben részesítések terén is okosan cselekszik.

Címlapról ajánljuk

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×