Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vigyázat: már ötéves gyerek is lehet anorexiás!

Mintegy száz, öt és hét év közötti gyereket kezeltek az elmúlt három évben anorexiával vagy bulímiával Nagy-Britanniában.

A statisztika szerint 197 öt és kilenc év közötti gyereket kezeltek kórházban Nagy-Britanniában étkezési rendellenességek miatt. A 35 kórházból származó adatok azt mutatták, hogy közülük 98-an öt-hét évesek voltak, 99-en pedig nyolc-kilenc évesek.

A 10-12 éves gyerekek közül csaknem négyszázat, a 13-15 évesek közül pedig 1500-at kezeltek ilyen problémával.

Szakemberek feltételezik, hogy az információs szabadságról szóló törvény hatálya alatt nyilvánosságra került adatok alábecsülik a valós számokat, mert egyes állami kezelésben lévő kórházak megtagadták az információszolgáltatást, ráadásul az adatokat közlő kórházak is eltérő módon határozták meg az étkezési rendellenesség diagnózisát.

A University College of London kutatóinak korábbi felmérése azt mutatta, hogy Nagy-Britanniában 100 ezer 13 év alatti gyerek közül háromnál jelentkezik az evészavar valamely formája.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a következő négy évben 400 millió fontot (124 milliárd forintot) szánnak az evészavarban szenvedők pszichológiai kezelésére, ezen belül külön program lesz a gyerekeknek és fiatal felnőtteknek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×