Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

"Soha nem volt annyi szegény gyerek, mint ma"

Soha nem volt annyi szegény gyerek Magyarországon, mint most - mondta az InfoRádiónak Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja. A szocialista szakpolitikus szerint ma mintegy egymillió gyermek él szegénységben.

A Gyurcsány-kormány szociális államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján ismertette az ELTE szociálpolitikai tanszékének nemrég publikált vizsgálatát, melyből egyebek mellett az derült ki, hogy a leghátrányosabb kistérségekben élők 84 százaléka - mintegy kétmillió ember - olyan háztartásban él, ahol a befolyó jövedelem a legalsó ötödbe tartozik. Hozzátette: ezekben a családokban egyetlen aktív kereső sincs.

Rámutatott, hogy a vizsgálat megállapításai szerint a szegény családokban inkább a gyerekekre költenek, mint másra. Ezek az emberek semmi esélyt nem látnak arra, hogy a jövőben változzon a helyzetük.

Korózs Lajos elmondta: tíz év alatt megháromszorozódott azoknak a száma, akik magukat szegénynek mondják; a leghátrányosabb kistérségekben élők közel 33,7 százaléka teljes mértékben szegénynek tartja magát, ez az adat egy évtizede még csak 12,4 százalék volt.

A szegénységnek "etnikai arca" is van; a magukat romának tartó háztartások 93,2 százaléka a hónap végére kifogy a pénzéből, míg a nem romáknál ez 55,6 százalék. Példaként említette továbbá, hogy a romák harmadánál nincs vezetékes víz, míg a nem romáknál ez csak 6,5 százalék.

Elmondta azt is, hogy a felmérés során megkérdezettek a családi ellátások közül a családi pótlékot tartják a leginkább elfogadható szociális ellátásnak. Korózs Lajos szerint ezért eljött az ideje annak, hogy a jövőben indexálják a családi pótlékot.

Közölte, az alsó decilisben élők egész éves jövedelme összesen 310 milliárd forint. Ezzel összefüggésben szégyennek nevezte, hogy a kormány majdnem kétszer ennyi pénzt költött Mol-részvények vásárlására.

A Központi Statisztikai Hivatal néhány hete, a 2010. évi adatok alapján ismertetett adataira hivatkozva kitért arra is, hogy ma Magyarországon 3,7 millióan élnek a létminimum alatt.

Szerinte a kormányzat tervezett intézkedései negatívan fogják érinteni azokat a családokat, amelyekben rokkantnyugdíjas, táppénzes, vagy álláskeresési támogatásban részesülő él. A politikus szerint a kormányzati politika hatására a következő időszakban a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább növekednek, a most mélyszegénységben élők helyzete tovább romlik, a társadalmi feszültségek növekednek és a rasszizmus is erősödni fog.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×