Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
316.33
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Már halálos áldozatai is vannak a hasmenésjárványnak

Veszélyes hasmenés-járvány terjed rendkívül gyors ütemben Németországban. A járvány már halálos áldozatot is követelt.

A hatóságok kedd délutáni közlése szerint immár megközelíti az 500-at az úgynevezett EHEC-bélbaktérium által okozott fertőzésben megbetegedett, illetve fertőzésgyanús személyek száma. Egy idősebb nő bizonyítottan a fertőzés következtében halt meg, két fiatalabb nő halálát pedig valószínűleg a veszélyes baktérium okozta.

A coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC-baktérium nem először ütötte fel a fejét Németországban, a járvány ezúttal május közepén kezdődött. A hatóságok azonban arra gyanakszanak, hogy a baktérium egy új mutációjáról van szó, a fertőzés ugyanis minden korábbinál gyorsabban terjed. Szokatlannak számít az is, hogy míg az elmúlt években a járvány elsősorban gyermekeket sújtott, most elsősorban felnőtt nők fertőződtek meg.

Az egészségügyi hatóságok egyelőre sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatosan, hogy valójában mi okozza a járványt. A gyanú szerint a fertőzés forrását bizonyos élelmiszerek - a többi között mosatlan zöldség, illetve gyümölcs - jelenthetik.

A megbetegedés általában véres hasmenéssel jár, és tünetei között van a fejfájás, az általános levertség, illetve a láz is. Súlyosabb formájában, illetve gyengébb szervezetek esetében a vörös vértestek rombolásával vérszegénységet, továbbá veseelégtelenséget is okozhat.

A baktérium veszélyességét növeli, hogy az eddigi tapasztalatok szerint ellenáll minden antibiotikumnak. A hatóságok szerint mindezt tetézi, hogy a fertőzés emberről emberre is terjed.

A berlini Robert Koch járványügyi intézet igazgatója keddi sajtókonferenciáján a fertőzést riasztónak nevezte. Utalt arra, hogy a kórokozóval kapcsolatos vizsgálatok eddig eredménytelennek bizonyultak. Reinhard Burger nem zárta ki, hogy a fertőzés újabb halálos áldozatokat követel. Egyben közölte, hogy a megbetegedett személyek közül legkevesebb 80 állapota válságos.

A hatóságok a lakosságot fokozottabb elővigyázatosságra, a higiéniai szabályok fokozottabb betartására, illetve a már megfertőzött vagy gyanús személyek elkülönítésére szólítottak fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Augusztusban járunk, újabb és újabb kánikulai hullám érkezik, bent pedig sok lakásban már a falak is ontják magukból a meleget. Ilyenkor válik igazán látványossá, hogy a hőszigetelés ma már nemcsak téli rezsikérdés, hanem nyári komfort, energiahatékonyság, ingatlanérték és klímaalkalmazkodás is. De mi mozgatja most a magyar szigetelési piacot: az új építések vagy inkább az energetikai felújítások? Erről beszélgetünk Aszódy Tamással, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatójával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×