A külső sávban haladó autó vezetője a belső sávból elé sorolt jármű miatt jobbra rántotta a kormány és a szalagkorlátnak ütközött - számolt be a baleset okáról a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Bíró Gábor közlése szerint az autóban egy család utazott. A járművet a feleség vezette, aki súlyosan megsérült. A mellette ülő férje könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a hátsó ülésen utazó kisgyermek nem sérült meg.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a 15 óra után történt balesetet követően mintegy 50 percig mindkét sávot lezárták, a forgalom 16 óra után a belső sávon haladhat.